Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Kiemelt szerepben

Kézilabda - A győri Bercsényi-gimnázium négy éve kapta meg a közoktatási típusú sportiskolai címet.
A győri Bercsényi-gimnázium négy éve kapta meg a közoktatási típusú sportiskolai címet, melynek lényege, hogy hetente a két általános testnevelési óra mellett három képességfejlesztő óra is bekerült a tantervbe. Az iskola igazgatója, Németh Zsolt az elmúlt időszakról, valamint a jövőről is beszélt, miután több fontos változás is történt az intézményben.

„Jelenleg tizenhárom sportág szerepel a sportiskolai képzésben, közülük is kiemelkedik a kézilabda, mely egyértelműen az iskola húzóágazata lehet. Három éve sikerült az iskolába csábítanom Konkoly Csabát, aki nem sokkal később vezetőedzője lett a felnőtt női csapatnak. Szeptembertől pedig meg tudtuk szerezni Róth Kálmánt, aki kézilabda szakmai projektvezetőként dolgozik az intézményben. Emellett persze megtartotta szakmai utánpótlás igazgatói posztját az Audi-ETO-nál. Itt jegyzem meg, a klub minden támogatást megad az iskolának" – mondta az igazgató.

Vanyus Attila, az Audi-ETO elnöke mindig is nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlásra:

„Jelenleg mintegy hétszáz gyerek kézilabdázik nálunk, s ez a szám rövid időn belül az ezret is meghaladhatja. Mindenki tudja rólam, hogy szívügyemnek tekintem az utánpótlásképzést. Úgy gondolom, szakmailag eddig is a legjobb kezekben voltak a fiatalok, hiszen sem Róth Kálmánt, sem Konkoly Csabát nem kell bemutatni. Eredményeik nemcsak felnőtt, de korosztályos szinten is magukért beszélnek. Örülök, hogy sikerült találni egy olyan iskolát, mely teljes mértékben az elképzelések mellé állt. Bevallom, egyik nagy álmom egy utánpótlás-akadémia létrehozása. Úgy tűnik, ebben vannak további támogatók, de erről korai lenne még bármit is mondani."

Róth Kálmán hozzátette, a Bercsényiben minden feltétel adott a színvonalas képzéshez:

„Amellett, hogy lehetőségünk van a minőségi munkavégzésre, hiszen a három speciális órán komoly munkát tudunk végezni, a tanterv támogatást nyújt a versenyeztetéshez is. Azok a tanulók, akik tornán vesznek részt, s emiatt kiesnek a tanulásból, felzárkóztató órákon pótolhatják a tananyagot. Célunk, hogy ne csak kézilabdást faragjunk a diákokból, hanem olyan tudást adjunk át számukra, mellyel a későbbi civil életben is boldogulni tudnak."

A képzést nem csak női vonalon folytatják, a tehetséges fiú kézilabdázókat is felkarolják.

Közösen a kézilabdáért: Konkoly Csaba, Róth Kálmán, Vanyus Attila és Németh Zsolt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemaradunk a Liverpool–Debrecenről?

Labdarúgás - A megye két nagy kábelszolgáltatója, a ViDaNet és a UPC sem valószínű, hogy szerdáig… Tovább olvasom