Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Kézilabda világbajnokság: öt Audi ETO játékos a válogatottban

Herr Orsolya, Soós Viktória, Bognár-Bódi Bernadett, Görbicz Anita és Kovacsics Anikó készülhet a szerbiai vb-re.
Hajdu János szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 18 fős keretét a hétfőn kezdődő világbajnoki felkészülési időszakra.

A szövetség szerdai közlése szerint a csapat Balmazújvárosban és Szegeden készül, majd december 7-én, Csehország ellen kezdi meg vb-szereplését Újvidéken. A december 6. és 22. között sorra kerülő szerbiai vb rajtjára legfeljebb 16 játékos nevezhető.

"Eredetileg már most 16 főre szerettem volna szűkíteni a keretet, de természetesen fontos, hogy a Bajnokok Ligája-találkozók és az európai kupamérkőzések után valamennyi játékos állapotát felmérjük" - hangsúlyozta Hajdu János szövetségi kapitány. "Éppen ezért kicsit bővebb kerettel kezdjük meg a felkészülést, és később szűkítem a névsort."

A magyarok a csehek után december 9-én Tunéziával, 10-én Ausztráliával, 12-én Romániával, 13-án pedig Németországgal találkoznak. A csoportból a legjobb négy jut majd a nyolcaddöntőbe.

A magyar női válogatott kerete

Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Kiss Éva (Fehérvár KC), Triffa Ágnes (Ipress Center Vác)

Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC Rail Cargo Hungaria)

Jobbátlövők: Soós Viktória (Győri Audi ETO), Tomori Zsuzsanna (FTC Rail Cargo Hungaria)

Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC Rail Cargo Hungaria)

Beállók: Cifra Anita (FTC Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC Rail Cargo Hungaria)

Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Szekeres Klára (Érd), Triscsuk Krisztina (Érd), Zácsik Szandra (FTC Rail Cargo Hungaria)

Balszélsők: Vérten Orsolya (FTC Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi Kohász KA)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO - Puska: ˝Az egyik srácot megfogtam, egy másikat pedig félrelöktem˝

"Sajnálom, hogy ilyen a hangulat most az ETO körül, mert ez a csapat sokkal jobbat érdemelne"… Tovább olvasom