Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Kézilabda: Új klub alakult

Kézilabda - West Handball Klub néven új egyesület alakult Sopronban. A tervek szerint a következő szezontól a férfiak az NB III-ban, a nők a megyei első osztályban indulnának.
Többnyire középiskolás fiatalok alkotják az újonnan megalakult soproni kézilabda egyesület gerincét. A 16–18 éves fiúk és lányok hetente a Fenyő téri általános iskolában tartják edzéseiket. Simon László, a West Handball Klub alelnöke elmondta, az egyesület pénzügyi háttere stabil.

Ezt az évet az alapozásnak tekintjük, a következő szezontól szeretnénk részt venni a nemzeti bajnokságban – fogalmazott a sportvezető. – Idén szerettünk volna részt venni a középiskolások számára rendezett bajnokságban úgy, hogy a mi eredményeink nem számítottak volna a helyezéseknél. A diák sportbizottság viszont elutasította a kérelmünket."

A miértre Rákóczi József, a sportfelügyelőség vezetője adta meg a választ: „Korábban a kosárlabda esetében engedélyeztük a bajnokságon kívüli szereplést egy csapatnak, ám kedvezőtlenek voltak a tapasztalatok. A végeredmények nagy különbségűek voltak az igazolt játékosok javára. A testnevelő tanárok úgy döntöttek, a középiskolai verseny az iskolai csapatoknak szóljon és ne egyesületeknek. Annyit azonban sikerült elérni, hogy a jövőben tornákat szervezünk, így az igazolt játékosoknak is lesz lehetőségük mérkőzéseket játszani."


P. Horváth László

Olvasóink írták

  • 1. veju82 2008. október 03. 19:07
    „Végre! Ez egy nagyon jó ötlet volt! Tud valaki elérhetőséget az egyesülethez? Nagyon érdekelne a dolog, csak sajnos eddig nem volt ilyen lehetőség Sopronban!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Zsivótzky: újabb nagy egyéniség távozott

Életének 71. évében, súlyos betegség után elhunyt Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, a… Tovább olvasom