Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Kézilabda: Nagy László nem akar magyar válogatott lenni

Mocsai válogatott meghívót küldött a Barcelona átlövőjének, ő azonban nem is válaszolt a szövetségnek.

Nagy László, a Barcelona átlövője továbbra sem szerepel a magyar férfi kézilabda-válogatottban, amely csütörtökön és vasárnap Európa-bajnoki selejtezőt vív, noha a bosnyákok, illetve az észtek elleni mérkőzésre Mocsai Lajos szövetségi kapitány meghívót küldött a légiósnak.

Sinka László, a magyar szövetség elnöke elmondta: nem különböző csatornákon érkező üzeneteket kívánnak kapni Nagytól.

"Körülbelül egy éve beszéltünk, és elmondtuk neki, hogy a szövetség miben tud neki segíteni. Azóta semmi sem változott, és 2009 júniusa óta nem játszott a válogatottban sem" - fogalmazott Sinka.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint Nagy a válogatott játékosok nagyobb anyagi megbecsülését szeretné elérni, ugyanakkor hívja őt a spanyol szövetség is, hogy legyen ott válogatott.

A világklasszis átlövő többek között akkor tudna a 2012-es londoni olimpián spanyolként szerepelni, ha három éven át nem játszik a magyar csapatban.

Mocsai Lajos elmondta: ő szakmailag indokoltnak tartja Nagy László meghívását, ám a játékosnak magának kell döntenie, hogy tudja-e vállalni a szereplést vagy sem.

A kézilabdázót az újságírók sem tudják elérni, mobiltelenfonját nem veszi fel fel.

A magyar válogatott 18 fős kerete az Eb-selejtező 1-2. fordulójára:

kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
jobbátlövők: Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg), Rédei István (Arrate) irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (MKB Veszprém) beállók: Gál Gyula (HC Croatia Zagreb), Schuch Timuzsin (HCM Constanta), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők: Ilyés Ferenc (TBV Lemgo), Katzirz Dávid (Pick Szeged),
balszélsők: Halász Máté (Tatabánya Carbonex), Iváncsik Gergő (MKB Veszprém)

A magyarok programja:

Eb-selejtező:

1. forduló (csütörtök, 18 ó): Magyarország - Bosznia-Hercegovina, Szombathely
2. forduló (vasárnap, 16:45 ó): Észtország-Magyarország, Pölva
3. forduló (2011. március 9/10.): Macedónia-Magyarország
4. forduló (2011. március 12/13.): Magyarország-Macedónia
5. forduló (2011. június 8/9.): Bosznia-Hercegovina - Magyarország
6. forduló (2011. június 11/12.): Magyarország-Észtország

A kvartettből az első két helyezett jut ki a 2012-es, szerbiai Eb-re.

Olvasóink írták

  • 17. ggg 2010. november 02. 14:25
    „talán úgy lenne helyesen írva a neve, h laszlo nagy. amúgy meg kinek kell egy ilyen senkiházi, aki a saját hazáját tagadja meg??? maradjon ott, sőt mehetne messzebb is, én személy szerint még a magyar állampolgárságot is elvenném az ilyentől. pfujjj, undorító...”
  • 16. lacivélemény 2010. október 31. 21:34
    „Úgy látszik még nincs elég pénze nagy lacinak...szegényke a végén még éhenhal Barszelonában.

    lacinak a szíve "üres"...pénzel azt nem lehet "feltőlteni"...

    Nagyot csalódtam benned.”
  • 15. ACSA 2010. október 31. 00:14
    „Ez végre egy igazi MAGYAR válogatott!:-)”
  • 14. SCARBANTIA51 2010. október 28. 17:53
    „Amióta Spanyolországban játszik csak szórakozik az MKSZ vezetőivel és a szövetségi kapítányokkal. Ők partnerek voltak a bohóckodásaihoz és nem vették észre, hogy hülyét csinált az egész vezérkarból. Az a szomorú az egészben, hogy a többiekre nézve megalázó a helyzet./ ha van Nagy Laci nem kellesz, hiában edzettél a többiekkel helyette,- ha nem jön, egye fene jöhetsz!/ Az elmúlt ídőszakban talán egyszer volt vezéregyénisége a válogatottnak, Ne sírjunk utána, felejtsük el, hogy valaha is volt egy ilyen nevű játékosunk.”
  • 13. dzsi 2010. október 28. 15:44
    „Szomorodjon meg <moderálva>!
    Remélem pár év mulva narancsot fog szedni!!!!”
  • 12. krojo 2010. október 27. 15:22
    „10. Én nem vagyok rá büszke, söt! Az ilyen majd akkor is igy viselkedjen, amikor külföldön már sehova nem kell, még öltözöt takaritani sem!”
  • 11. sivatag66 2010. október 27. 02:40
    „akinemfél !!!
    te miért nem követed a példáját ??????”
  • 10. akinemfél 2010. október 26. 20:45
    „Manapság nem lehet buszke a magyarságára aki magyar. Ez van. Attol mi magyarok még buszkék vagyunk Nagy Lacira ! Hajrá Nagy Laci ! Buszkék vagyunk rád,hiszen magyar vagy. Egy okos magyar :)”
  • 9. NOLA 2010. október 26. 18:09
    „MINEK IDE!!!! CSAK RONTANÁ A LEVEGŐT!!!!”
  • 8. Infamous 2010. október 26. 17:14
    „nem akkora játékos, mint aminek tartják - megleszünk nélküle”
  • 7. krojo 2010. október 26. 15:14
    „Gyorsan elfelejtette, hogy honnan indult!”
  • 6. Csetneky 2010. október 26. 11:20
    „Ha nem akar, ne legyen. Tudomásom szerint nem kényszer. A lelkiismeretével meg - ha van neki - majd elszámol saját maga.”
  • 5. arrabonem 2010. október 25. 21:03
    „meg lehet érteni a döntését, lehet (rész)igazsága is, de mondja ki, vállalja fel! - ez a időhúzós, bujkálós ügy elég gáz.”
  • 4. wunderli 2010. október 25. 19:16
    „Remélem Londonban a spanyolokkal játszuk a döntőt és elverjük őket.Igaza van nyának ez a szemét is úgy jár mint a Puskás.”
  • 3. nyá 2010. október 25. 18:23
    „És majd ha öregen, betegen, spanyol állampolgárként hazajön akkor "farokfelvágva" nyaljuk a hátulját mint Puskás öcsinek !”
  • 2. tominio 2010. október 25. 13:36
    „ki az a Nagy László? aki magyarnak érzi magát büszke lenne a válogatottságra”
  • 1. jazmine33 2010. október 25. 12:40
    „nem kell neki könyörögni...maradjon spanyoloknál”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NBII: győzött, és élre állt a Gyirmót

A Gyirmót négygólos győzelmet aratott Tatabányán a labdarúgó NB II 11. fordulójának szombati játéknapján, ezzel élre ugrott a Nyugati csoportban. Tovább olvasom