Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Kézilabda: Mocsai a férfi válogatott kapitánya

Mocsai Lajos, az MKB Veszprém csapatának vezetőedzője lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.


A főállásban a jövőben is a veszprémieknél dolgozó szakember megbízatása 2012. augusztus 31-ig szól. A megállapodás értelmében bármelyik fél 2011. vagy 2012. július 1. és 15. között jogkövetkezmény nélkül felmondhatja a szerződést.

Az 1986-ban a férfi csapattal vb-ezüstérmes Mocsai ezt megelőzően a válogatott szakmai igazgatója volt, és vele jutott ki az együttes a januári, svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

A szövetség szerdai elnökségi ülésén Sinka László elnök javasolta az 56 éves szakembert kapitánynak, s ezt a beterjesztést a testület elfogadta.

"A cél egyértelmű és világos, a válogatott legyen ott a 2012-es londoni olimpián. A kluboknak és a játékosoknak ennek megfelelően kell hozzáállniuk a következő időszakhoz. Az első lépés: a világbajnokságon szerepeljen úgy a csapat, hogy az olimpiai kijutásra maradjon esélye" - mondta az MTI-nek kinevezése után Mocsai, aki ezt megelőzően 1988-ban Szöulban a férfi, majd 2000-ben és 2004-ben a női nemzeti csapattal szerepelt nyári játékokon.

Az olimpiára a 2011-es vb-ről, a 2012-es Eb-ről, illetve az azt követő pótkvalifikációs tornákról lehet kijutni.

A válogatott szakmai stábja a közeljövőben áll fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Telenor-kupa: Görbicz, Pálinger és Vérten a keretben

Csütörtöktől szombatig hazai közönség előtt készül az idei nagy eseményekre a magyar női válogatott. Tovább olvasom