Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Kézilabda: közel száz csapat a XXVI. Balázs-kupán

A XXVI. nemzetközi győri Balázs-kupa utánpótlástornán idén 92 csapat indul.
A XXVI. nemzetközi győri Balázs-kupa utánpótlástorna nevezéseinek beérkezése után a szervezőbizottság 92 csapat (53 hazai és 39 külföldi, ami mintegy 1200–1300 játékost jelent) nevezését fogadta el. Hat országból érkeznek csapatok: Ausztriából (8 csapat), Csehországból (5), Horvátországból (4), Szlovákiából (20), Szlovéniából (2) és természetesen Magyarországról (53).

Az április 17. és 20. között esedékes viadalon a négy lány és négy fiú korosztályban nyolc helyszínen – Magvassy-csarnok, győrújbaráti és ikrényi csarnok, valamint a Bercsényi-, a Jókai-, a Kovács Margit-, a Krúdy-iskola és PÁGISZ tornatermeiben – 322 mérkőzést játszanak a résztvevők.

Az ünnepélyes megnyitó április 17-én 20 órakor kezdődik a Széchenyi téren. Az ünnepség előtt már 19 órától gyülekeznek a megyeháza előtt, majd a belváros utcáin vonulnak a csapatok a térre. Április 18-án este személyesen is találkozhatnak a torna résztvevői a hazai kézilabdázás kiemelkedő alakjaival, az Audi-ETO játékosaival.

A négy-négy korcsoport fináléját április 20-án 11 órakor a Magvassy-csarnokban rendezik. A legidősebb fiú korosztály végső győztese a Balázs-kupa egyik elindítójára emlékezve a Takács Miklós-
emlékkupát, az eggyel fiatalabb fiúkorosztály győztese pedig a győri kézilabdázás 2007-ben elhunyt etalonjára emlékezve a Tóth László-emlékkupát is elnyeri.

Megyei csapatok. A győri Gárdonyi DSE összesen hat csapattal képviselteti magát, akárcsak a Toldi DSE. Három együttessel vesz részt a Győrújbarát, kettővel az ETO-Toldi és eggyel-eggyel a Kölcsey- (Herkules) és a Péterfy-iskola.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ETO elnöke jövőre markáns csapatot akar

Tarsoly Csaba, a győri ETO FC elnöke örül a Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium közelmúltbeli… Tovább olvasom