Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Kézilabda EB: kikaptunk a svédektől is

A magyar női kézilabda-válogatott 24-19-re kikapott a svéd csapattól, és ezzel a nyolc közé sem került a dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Az első félidőben nyoma sem volt a hollandok elleni tragikus játéknak, és elsősorban Szucsánszki találataival végig vezetett Mátéfi Eszter szövetségi kapitány együttese. A szünet után gyorsan egyenlített a rivális, majd a 40. percben fordított. Innen fej fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két csapat, ám az utolsó tíz perc egyértelműen a svédeké volt, és ezzel története során először bejutott az Eb elődöntőjébe. A magyarok a 9. vagy 10. helyen zárják a kontinensviadalt.

Középdöntő, 3. forduló: II. csoport (Lillehammer):

Svédország-Magyarország 24-19 (10-12)

gólok: Torstenson 8/3, Johansson 6, Wiel Fredén 4, Gulldén 2, Boson 2, Rosengren Jacobsen 1, Flognman 1, illetve Szucsánszki 8/3, Bulath 3, Szabó 2, Vérten 2, Kovacsics 2, Szamoránsky 1, Kovacsicz 1

A magyaroknak csak abban az esetben maradt esélyük az elődöntőbe jutásra, ha nyernek a svédek ellen. Mindkét csapat kicsit rapszodikusan szerepelt eddig, Mátéfi Eszter alakulata például legyőzte az ukránokat és a vb-ezüstérmes franciákat, ám 21 góllal kikapott az olimpiai bajnok, címvédő norvégoktól és kedden borzalmasan gyenge játékkal a nem igazán jegyzett hollandoktól, míg a svédek óriási meglepetésre legyőzték a norvégokat, ám kikaptak a franciáktól. A svédeknek egyszerűbb volt a helyzete: ha nyernek, történetük során először biztosan a négy között vannak. Szucsánszki négy lövésből négy góllal nyitott, és erre csak két válasz érkezett. A 250. válogatottságát ünneplő, és ezzel a magyar női örökranglistán a negyedik helyre feljövő Pálinger a kezdetektől remekelt, és még büntetőt is fogott. A 13. percben már 8-3-ra vezetett a magyar csapat. Johansson két bombájával faragott a hátrányon, majd a gólfelelős Szucsánszkit, valamint Tóthot is kiállították. Ebben a szakaszban a svédek feljöttek 8-7-re, ráadásul összességében hét és fél percig nem kaptak gólt.

Az egyenlítést a kapufák akadályozták, aztán Szucsánszki megint főszereplő lett támadásban. 1A 26. percben, 11-7-nél a svéd kapitány időt kért, olyan sok hibával játszott a csapata. A szünet előtt Bulath kapott büntetést, így apadt az előny. A második félidő legelején Pálinger újabb büntetőt hárított, ám Torstenson a kipattanót bevágta. Wiberg két percre kiült - ez volt az első svéd emberhátrány -, és közben 15-12 lett az állás. Azonos létszámban felpörgött a skandináv együttes, és a 38. percben egyenlített (15-15), majd a 40.-ben először vezetett (16-15). De nem sokáig, mert három góllal válaszolt a magyar fél. A nagy adok-kapokban a svédek ismét egalizáltak (18-18), és fordítottak (50. p: 19-18). Újabb skandináv találatot követően Mátéfi időt kért, de nem volt megállás a lejtőn. A kritikus szakaszban fokozatosan nőtt a különbség, a magyarok - szinte hihetetlen - 12 perc 17 másodpercig nem lőttek gólt, és ez a kiesést jelentette.

A magyarok számára ezzel véget ért az Eb, és a másik középdöntős csoport eredményétől függően 9. vagy 10. helyen zárnak.

Mátéfi Eszter:

"Amíg bírtuk erővel, közel 45 percig, addig jól játszottunk. Elfáradtunk, nem tudtunk újítani, elmaradtak a gólok, és ezért kikaptunk. Sajnálom, mert becsületes küzdöttünk. Amennyiben Görbicz vagy Zácsik ismét a csapat rendelkezésére áll, újabb lehetőségek jönnek, és ez az eredményekben is megmutatkozik majd."

Pálinger Katalin:

"Az első félidőben jó volt a védekezés, de fokozatosan elfogyott az erő és az ötlet. Ekkor már a lövéseink sem voltak jók, és a rutinosabb, higgadtabb svédek ezt kihasználták. Küzdöttünk, de most ez ennyire volt elegendő."

Olvasóink írták

  • 10. mc 2010. december 16. 21:21
    „http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20101216-a-fejetol-buzlik-a-hal-valtozasra-var-a-magyar.html

    Ez van. Se Mátéfi, se Tomori, se csüggedés.

    Lesz még jövő. Lesznek még büszkeségre jogosító szereplései a magyar kézilabdának.

    Egyébként hol volt Sweitz, Anglia, Írország, meg még sorolhatnám.

    Most ennyi jutott, pedig többre áhítoztunk.”
  • 9. CsabaKiraly 2010. december 16. 20:35
    „Nem baj gyerekek (lanyok) gyertek csak haza es rendezunk nektek is diszno-olest. Nem jobb az mint a le-es-fel-rohangalas egy kis vacak terembe? :-) Bar megjegyzem abban is van valami, hogy egy diszno helyett a kapitranyt kellene megperzselni, elve. Fogadjunk nem mond le, hisz ez nalunk nem szokas. A mi sikertelen kapitanyaink elsorban az allasukat vedik hisz nem lenne mit tenni az asztalra a csaqladnak, es igy egyszeruen nem veszik fogyelembe az egesz orszag kritikajat. Ezekben nincs SEMMI buszkeseg, meg akkor sem mondanak le amikpor ezrek es ezrek tuntetnek ellenuk. Szanalmas ea a "magyar-szokas".”
  • 8. viryg 2010. december 16. 17:27
    „7.nek én a magyar női kézilabda válogatott meccseit néztem és ezi as véleményem. Mátéfi jó edző de nem jó hadvezér
    ennyi”
  • 7. Infamous 2010. december 16. 11:10
    „#5: te milyen meccseket néztél? a Kovacsics rengeteg labdát adott el, a Bulath lassú nem válogatott szintű, a szélsők nullák voltak...stb.”
  • 6. arrabonem 2010. december 16. 10:23
    „5. viryg
    "Jó lenne kapitánynak Mátéfi ..."
    Ja. Pl. egy uszályon. Ezt a kézilabda kapitányság dolgot meg nem kellene erőltetni.”
  • 5. viryg 2010. december 16. 09:48
    „Jó lenne kapitánynak Mátéfi ha egy kicsit keményebb erőteljesebb lenne. Az elképzelései taktikai utasításai szerintem nem rosszask csak, nem igazán tudja tüzelni a lányokat, meg nem kéne Tomorit annyira erőltetni mert nagyon nem ment neki. Szamoránsky, Szucsánszki, Kovacsics, Bulath, Pálinger jók voltak a többieknek nem igazán ment.”
  • 4. kleopatra 2010. december 16. 08:22
    „Mátéfi jó játékos volt, de nem edzőnek való. Le kellene mondania magától, bár nem nagyon tud válogatni a magyar játékosok közül. A magyar klubcsapatoknál a 80% külföldi. Nálunk jól megtanulják a leckét,aztán a saját válogatott cspatunkál meg felhasználják ellenünk az itt tanultakat.”
  • 3. mais 2010. december 16. 07:32
    „Tessék Mátéfit leváltani ... nem sokat ér ! Gyenge csapatot állitott össze.”
  • 2. Infamous 2010. december 15. 22:58
    „Pálinger, Szucsánszki igen, a többi egy nagy nulla... és a Mátéfi? áááá”
  • 1. peet2 2010. december 15. 21:34
    „Ez van ezt tudjuk mint válogatott produkálni.
    A fociástink mikor jutnak el idáig????????????
    Bár a CSAPAT??????? többre lett volna hivatott!!!!!!!!!!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria: Waltner Róbert fojtogatója újra rossz fát tett a tűzre

Az ellenfél szertárosának fizikai bántalmazása miatt három mérkőzésre eltiltották Ilcso Naumoszkit,… Tovább olvasom