Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Kézilabda BL: ˝Szégyen˝ - Randers-Győri Audi ETO KC 29-23

A győri együttes hat gólos vereséget szenvedett a végig jobban játszó dán ellenfelétől.

Randers–Audi-ETO 29–23 (15–11)
Randers, női Bajnokok Ligája-mérkőzés, C csoport, 1. forduló, 1175 néző. V.: Mazeika,  Gatelis (litvánok).

Randers:
Masson – Cardoso  4, DALBY 6, Wörz 3, CUADRADO 5, FRUELUND 4, Aaen 3. Cs.: Melgaard 1, Müller 2/1, Okkels 1, Strangholt, Böhme. Edző: Jan Leslie

Audi-ETO:
Lunde Haraldsen – Radicevic 3, Hornyák 2, Görbicz 3, Löke 4, Amorim 2, Vérten. Cs.: PÁLINGER (kapus), Lekic 6/3, Orbán 3, Kovacsics. Edző: Konkoly Csaba.
Hétméteresek: 2/1, ill. 4/3. 
Kiállítások: 10, ill. 6 perc.

Konkoly Csaba: – Nem sikerült az elvárt szintre felpörögnünk az elején, utána pedig már csak futottunk az eredmény után. Szétesett a csapatmunkánk, amit egyénileg nyújtottunk, az pedig nem bizonyult elégnek: nekiálltunk egy az egyben szenvedni, minden eredmény nélkül.

A beteg Vérten Orsolyát sem tudtuk megfelelően pótolni a balszélen, ráadásul hiába küzdöttük fel magunkat két gólra többször, még ha nem is valami jó játékkal, utána buta hibákkal leromboltuk, amit elértünk. Az ellenfél kapusa is sokkal jobban felkészült a támadóinkból, mint ők belőle – ez is nagy tanulság a játékosoknak. A védekezésünk sem volt kellően koncentrált. Összességében szégyellhetjük magunkat.

30. perc:
Most sem ússzuk meg, mefurdult a hazai csapat beállósa és gólt lő. 28-23. Amorim nem lövi be a következő helyzetét sem. 20 másodperccel a vége előtt megint gólt lőnek a dánok. 29-23. Ez a vége.

28. perc: Lökét viszoik földre, kiállítás hazai oldalon. Megint eladjuk a labdát. Pálinger még véd, de Lekic kapufát lőtt. Radicevic ismét a pályán. Szélről eredményes is. 27-23

27 .perc: Hornyák vitte be a labdát, kihagyja, a dánok viszont ezt is belövik. Úgy néz ki eldőlt. 27-22.

26. perc: Amorim adja el a labdát. Ez már nem nagyon fér bele. Büntetőt kap a dán csapat, és Amorimot ráadásul ki is állítják. Belövik a hetest a dánok. 26-22

24. perc: Majd ismét Hornyák törne be, hétméterest kap. Lekic a harmadik büntetőjét is belövi. Ezzel hat gólos a játékos, ő a legeredményesebb vendég játékos. Megint gólt lőnek a dánok. 25-22

22. perc: Hornyák sem tud gólt lőni. Görbicz azonban betalál. 24-20. A dánok büntetőt kaptak. Pálinger kivédi a büntetőt. Nagyon kellett. Amorim ront, de ellépi a hazai játékos. Kovacsics góljába belefújnak. Hornyák azonban eredményes. 24-21

20. perc:
A blokkolt labdát ismét a dánok szedik össze. 24-19. Konkoly Csaba időt kér. Konkoly a gyors, több passzos játékot hiányolja a lányoktól.

18. perc:
Löke ziccert hagy ki. A brazil kapus megint véd. Eddig egyértelműen ő a meccs legjobb játékosa.  Megint gól kapunk. 23-19. Amorim ismét ront.

16. perc: 
Ejtésből eredményes a hazai csapat. Ismét emberelőnyben a Győr, de nem tudunk gólt lőni. Ők viszont igen 22-19.

14. perc: Löke parádésan fordul be és gólt lő. 21-18. Pálinger véd a vendégcsapatnál. Lekic gólt lő. 21-19. Ismét két gól van a két csapat között.

12. perc: Szélről eredméynes a hazai csapat. Hornyákot kiállítják. 20-17.Nem tud gólt lőni a hazai csapat emberelőnyből. Pálinger 20 másodperccel később nagyot véd. Összeszedik a lapbdát a dánok, és ismét eredményesek. 21-17

10. perc: Amorim hibázik ismét, megint nem tud gólt lőni a Győr, pedig emberelőnyben van. Majd Lekic is hibázik. Orbán aztán végül betalál. 19-16. Jó védekezés, Lekic lerohanásból eredményes. 19-17. Vitatkoznak a hazai játékosok.

8. perc: Orbán eredményes szélről, és védekezést vált a magyar csapat. Elsőre nem működött. Megint gól kaptunk. Majd Amorim is gólt lő. 19-15.Piroslapot kap a 17-es számmal játszó hazai játékos. Fejre ütésért járt a megérdemelt lap. Görbiczet ütötte meg könyökkel.

6. perc: Kovacsics lő gólt, de a vonalra lépett, nem adják meg. A dánok ismét eredményesek. 18-13. A brazil kapus ismét védi a győriek lövését.

4. perc: Kovacsics a pályán. Amorim lövését ismét védi a hazai kapus. Kicsit előkészítetlen lövés volt. A dánok lövését a kapufa blokkolja. Görbicz hatalmas gólt lőtt. De jött is a válasz, a másik oldalról. 17-13

2. perc: Most nem tudott védeni Pálinger, szélről eredményes a hazai csapat. 16-12. Most sok a hiba, kapkodnak a csapatok.

1. perc: A kék mezes hazai csapat kezdi a második félidőt. Pálinger véd is. Görbicz Anita megszerzi első gólját. 15-12

Nehezen kezdte a mérkőzést a Győr csapata, az első hat percben nem tudtak gólt lőni a hazai csapatnak. A félidő közepére öt góllal lépett meg a dán csapat, de az Audi ETO fel tudott zárkózni. Azonban a félidő végére ismét kiengedtek a lányok, így négy gólos hátránnyal vonulhattak a szünetre. Van mit javítani a védekezésben, és támadásban is gyorsabbnak és eredményesebbnek kell lenni. Hajrá ETO!

30. perc: Ismét Randers gól. 15-10. Orbán a pályán, 15 másodperccel a félidő vége előtt eredményes is a magyar játékos. 15-11. Ez az első félidő utolsó momentuma.

29. perc: Lekic hibázik, de a dánok sem lövik be a helyzetüket. A Győr megint szerencsétlen, szinte semmi sem jön össze...

28. perc: Megint eredeményes a kék mezes hazai csapat. 13-10. Hornyák ziccert hagy ki. Védekezési hiba vendég oldalon, kihasználják a dánok. 14-10. Görbicz kapkodja el a győri támadást.

25. perc. Jó védekezés győri részről. Megint véd a brazil kapus. De Pálinger sem véletlenül áll a kapuban. Büntetőt, és emberelőnyt kap a Győr. Lekic belövi. 12-10

24. perc: Pálinger ismét véd. Radicevic viszont kapufát lő szélről. Marad a négy gólos Randers előny. Ellépi a hazai csapat. Löke most szerencsés, vele volt a kapufa. 12-9.  Időt kér a hazai csapat is.

22. perc: Radicevic szerez gólt. 11-7. Megint beakad a hazai lövés. 12-7. Egyenlőre nem tud felzárkózni a Győr. Most azonban büntetőt kap a vendég csapat, és egy dánt is kiállítanak. Lekic már belőtte a büntetőt. 12-8

20. perc: Ladbát szerez a Győr, de nem kap hetest a Löke. Ápolni kell a játékost. Kicsit pihenhetnek a csapatok. Löke jól van. Labdát szerez ismét a Győr. Lekic lövését ismét olvassa a brazil kapus.

18. perc: Pálinger véd. Megint közelebb kerülhet a magyar csapat. Löke fordul be, a litván játékvezetők pedig hétméterest adnak. Görbicz kihagyja a büntetőt. A brazil kapus szinte olvassa az ETO lövéseit.

17. perc:  Löke fordulna be, remek védekezés hazai oldalon.Amorim átlövésből eredményes. 10-5. A dánok belállósa is gólt szerez. 11-5. Majd a szélről Radicevic eredményes. 11-6

16. perc: Az idő kérés után Lekic lő kapufát. Az ETO kapust cserél. Pálinger a pályán. Fel is avatják a dánok. 10-4

14. perc: Löke kezéből kicsúszik a labda, megint jöhet a hazai csapat. Bomba gólt lő a kék mezes hazai csapat. 9-4. Konkoly Csaba időt kér.

12. perc. Lekic messziről lő a kapuba. 7-4. Passzív játék a dánoknál, de ezt sem úsztuk meg. 8-4

11. perc: Vérten lövését leszedi a spamnyol kapus, az ellentámadósból megint gólt kaptunk. 6-3. Löke ziccert ront. A brazil kapus nagyon jó formában véd. Az ellentámadásból ismét dán gól születik. 7-3

10. perc: Löke meglövi második gólját is. Ezzel zárkózik a győri csapat. 4-3. Megint gólt kap a győri csapat. Aacen volt eredményes. 5-3 

8. perc: Labdát szerez az ETO, Löke pedig szép gólt lő lerohanásból. 3-2. Egyből válaszol a Randers. 4-2. Hornyák két perces kiállítást kap.

6. perc: Nem kap büntetőt a magyar csapat. Nagy játékvezetői hiba. Megint betalál a hazai csapat. 3-0. Megvan az első magyar gól. Hornyák lőtte. 3-1

4. perc: Kapufát lő a hazai csapat, de az ETO sem tud gólt lőni. Radicevic hibázott. Marad a 2-0.

1. perc: Az Audi ETO kezdte a mérkőzést. Vérten lövését védi a kapus. Lunde is véd. Az eső gólt a dánok szerzik. 1-0. Majd a spanyol szerzeményük is betalál. 2-0

Az Audi ETO kezdője: Lunde, Vérten, Radicevic, Löke, Lekic, Görbicz, Hornyák.

Előzmények

A selejtezőből felkerült dán Randers lesz az Audi-ETO ellenfele a BL-csoportkör nyitófordulójában. A bajnokságban eddig százszázalékos és igencsak meggyőzően teljesítő győri gárda – talán nem túlzás az állítás – esélyesebb, mint a hazai együttes. Mindenképpen a győriek mellett szól a rutin, hiszen a zöld-fehérek az elmúlt öt évben rendre az elődöntőig masíroztak, két éve pedig csak egy góllal maradtak alul a szintén dán Viborg ellen a fináléban.

Ráadásul a múlt héten a Pánamerikai Játékokra és a világbajnokságra készülő – s itt hazai pályán szereplő – Brazíliát is két vállra fektette a csapat, mely nélkülözte két norvég válogatottját, a Világkupán ezüstérmet szerzett Katrine Lunde Haraldsent és Heidi Lökét, a beteg Görbicz Anitát, a brazil csapatot erősítő Eduarda Amorimot és a rehabilitációs munkát végző Ana Grost.

Vasárnap viszont mindannyian ott lesznek a mérkőzésen, a még nem teljesen egészséges Gros – akinek szépen javul a válla – azért várhatóan nem lép pályára, vagy legfeljebb kiegészítő szerepet kap.

Ezúttal a fiatalok nem utaztak a csapattal, mert az NB I/B-ben a feljutás szempontjából fontos mérkőzés vár a csapatra Mohácson.

„A selejtezőn és a hazai Viborg elleni bajnokin játszott mérkőzések felvételeiből igyekeztünk kellően felkészülni, de nem csináltunk mást, mint eddig. Ez is csak egy mérkőzés lesz, melyen egyértelmű célunk a győzelem. A játékunk sebessége és az eredményesség eddig mindenképpen meggyőző volt, de az igazi fokmérő ez a találkozó lesz.

Nagyon hasznos volt ebből a szempontból a brazilok elleni összecsapás, hiszen ott egy az egyben nemzetközi tempóban kellett játszanunk.

Bizakodó vagyok a meccs előtt, azt gondolom, nincs mitől tartanunk" – fogalmazott Konkoly Csaba vezetőedző.

Korábban

Nehéz ellenfelek várnak a kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt három magyar csapatra a csoportkör hétvégi nyitányán, ugyanakkor a női KEK-ben címvédőként induló FTC biztos esélyese a 24 közé jutásért rendezendő párharcnak.

A női BL-ben a Győri Audi ETO KC papíron a leggyengébb csoportellenfelével, a több válogatott játékossal felálló dán Randersszel találkozik, amely selejtezős volt, ám hazai környezetben roppant veszélyes tud lenni. A magyar bajnok a nyáron megerősítette keretét, és most - kimondva-kimondatlanul - a BL-döntő a cél, az ehhez vezető úton pedig értékes pontokat kellene elcsípnie idegenben.

Az MKB Veszprém a Kielce otthonában kezdi meg szereplését, és a lengyel csapat éppen hazai környezetben szerezte meg a szabadkártyás indulás jogát többek között a németek egyik elitgárdája, a Rhein-Neckar Löwen ellen. A magyar bajnok keretéből hiányzik a súlyos bokasérülése után lábadozó kapus, Fazekas Nándor. A felkészülés alatt Mocsai Lajos vezetőedzőnek több problémával is szembe kellett néznie, ráadásul váratlan, nagy arányú vereségek is "becsúsztak".

A Pick Szeged a kontinens egyik legjobbját, a német THW Kiel alakulatát fogadja, és már a pontszerzés is bravúr lenne. A Tisza-partján ugyancsak akadnak sérültek, ám a legerősebb összeállításban is nehéz lenne megállítani a vendégeket.

A női KEK-ben az FTC-Rail Cargo Hungaria abszolút favorit az osztrák Korneuburg ellen. Ebben a kupában szintén a 24 közé igyekszik az Alcoa FKC, ám a székesfehérváriak csak a jövő héten lépnek pályára, amikor kétszer is vendégül látják a pályaválasztói jogáról lemondó izlandi Framot.

A hétvége programja

férfi BL, 1. forduló

B csoport: Kielce (lengyel)-MKB VESZPRÉM, vasárnap 15 ó Csehovszki Medvegyi (orosz) - Füchse Berlin (német), vasárnap 16:45 ó Bjerringbro-Silkeborg (dán) - Atlético Madrid (spanyol), vasárnap 16:50
D csoport: Partizan Beograd (szerb)-Köbenhavn (dán), szombat 17 ó Montpellier (francia)-Ademar Leon (spanyol), vasárnap 17 ó PICK SZEGED-THW Kiel (német), vasárnap 19 ó
A csoportokból az első négy jut tovább a nyolcaddöntőbe.

női BL, 1. forduló
C csoport: Metz (francia)-Hypo NÖ (osztrák), szombat 18:30 ó
Randers-GYŐRI AUDI ETO KC, vasárnap 15 ó

A csoportokból az első két helyezett jut a nyolccsapatos középdöntőbe, a csoportharmadikok átkerülnek a KEK nyolcaddöntőjébe.

női KEK, a 24 közé jutásért
1. mérkőzés: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA-Korneuburg (osztrák), szombat 18 ó

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Alexander 2011. október 04. 20:58
    „Görbicz Anita még mindig többet tud mint a többi együtt!”
  • 36. Alexander 2011. október 04. 20:53
    „Görbicz Anita még mindig többet tud mint a többi együtt!”
  • 35. Alexander 2011. október 04. 20:50
    „Nyugi, ez csak egy meccs volt!!!!!! Kikaptunk, ennyi. Egy hónap múlva már senki sem emlékszik rá!
    Majd az akkori kommentek után olvassátok vissza miket irtatok!”
  • 34. Tudós-1 2011. október 04. 14:04
    „mikipapa-nak.
    Az a legnagyobb probléma, hogy Görbicz már nem szakad meg!
    Ennek a következménye a 2011. év elejétől sorozatban kihagyott 7 m-ek, az alibi játéka. Lehet, hogy többen még elhiszik azt, hogy Ő nagy játékos, de tévednek!
    Görbicz nagy játékos VOLT, de ma már nem az. Ő a múltjából él meg, amíg hagyják neki. ez a válaszom 27.-nek és 30.-nak !
    Egyébiránt az a laza, figyelmetlen, határozatlan játék, mely jellemezte a játékosokat - hozta a relatíve sok kapufát és a közvetlen kapufa mellett elhaló lövéseket. Ha ezekben a lövésekben határozottság, erő lett volna, akkor ezen lövések 80%-ból gól lett volna. Az erővel meglőtt labda röppályája egy egyenes és van sebessége a labdának, s nem egy ívelt görbe és egy lelassult labda.
    Ha nem lesz gyökeres változás, akkor a Metz csapatát sem tudjuk megverni ilyen hozzáálással. Pedig a Győriek nem ezt várják a csapattól. Ehhez fel kell szántani a pályát. Most nem látszik az, hogy erre képesek lennének az agyonsztárolt és túlfizetett, sok esetben nagyképű játékosok.”
  • 33. mikipapa 2011. október 03. 22:58
    „Tudós :_hát nem értelek Nézd meg mit csináltak a vett sztárok Nekik oda kell adni a labdát , ellenkező esetben nem küzdenek Sztárok vagy sztárolt emberek ?????? Görbe meg is szakadhat Ő akkor is csak bűnbak marad !!!! Kovacsics ki ellen játszik ????”
  • 32. Rinpócse 2011. október 03. 18:19
    „Ha nem megy a csapatnak,bűnbakot kell keresni ?Miért nem győztünk nélküle,miért nem ment a játék ?Többiek,világsztárok,jobbak voltak ?Csapatként nem ment,össze kéne hozni őket,de kinek ? Az első 10 percben hány lövést fogott a világ legjobb kapusa ?Lehet,túl sok a sztár.”
  • 31. Infamous 2011. október 03. 17:37
    „#30: sajnos a múltból nem lehet megélni, már 1 éve csak árnyéka önmagának...és ez tény.”
  • 30. CsabaKiraly 2011. október 03. 15:25
    „#27. Pontosan ugy !!
    Az elozo hsz valoszinu ugyanugy lehurrogta Puskas Ocsit amikor hibazott, mikozben az egesz vilag, igen VILAG tapsolt HA meg csak a nevet is latta.
    Anita nelkul aligha lenne a Magyar Kezilabda ismert es tisztelt vilagszerte.”
  • 29. Tudós-1 2011. október 03. 14:34
    „Görbicz most is bizonyította, hogy ma már nem róla kellene szólnia az AUDI-ETO nöi kézicsapatáról készült cikkeknek.
    Ő már egy kiégett, esetenként sértődött játékos. Ennyit tud, amit most ezen a mérkőzésen mutatott. Sokat hibázott, égetni próbálta társait az átadásokkal. A büntető értékesítése ezen a szinten kötelező! Ha valaki lazán, maflán áll oda, akkor az nem képes bedobni a büntetőt. Gőrbicz ezt tette!
    Most kellene eladni, elengedni, még talán valami bevétele lenne az egyesületnek.
    A másik!
    Az edző személye sem biztosíték az eredményre. A mérkőzés előtti nagyképű nyilatkozathoz a mérkőzés egészében egy langyos edző képe tárult elénk. Nem képes taktikát váltani, váltatni a játékosokkal. Már az első félidő közepén váltani kellett volna személyekben és játékfelfogásban!
    Jó lenne, ha a Metz csapatával szemben tudnának javítani. Legalább annyi góllal kellene győzni - Görbicz alibijátékos nélkül -, mint amennyivel kikaptak Dániában!”
  • 28. Infamous 2011. október 03. 10:46
    „#27: a tény az tény, ezek szerint kiégett, mert már tavaly sem volt az igazi...”
  • 27. Rinpócse 2011. október 03. 09:44
    „Elég hamar leírjátok Anitát,évekig vitte a csapatot előre,harsogtátok a nevét a lelátón,tapsoltunk góljainak,nem kéne rá fogni,ha gyönge a csapat,tán a sok világsztárt nehéz összefogni,de már csak jobb lehet :-)”
  • 26. tati 2011. október 03. 09:07
    „nagyképű edzői nyilatkozat a meccs előtt,utána meg behúzzuk a farkunkat....ez van.
    kicsit több alázat,nagyobb szerénység,az ellenfél nem lekicsinylése.
    talán így megnyerhető lett volna a küzdelem!
    G.Anita meg ne legyen már mindig a fénypontban,van más játékos is,aki jól szerepel-ne ,ha nem csak őt ajnároznák állandóan.
    Görbicz kicsit lazítson,és olvasgasson fel meséket az óvodásoknak,ahogyan a múlt héten,talán arra még jó lesz a jövőben.....”
  • 25. kibic-elek 2011. október 03. 08:55
    „húha, na íme a nagyzudású labancok által európa legjobb csapata, gratuláció!”
  • 24. poto 2011. október 03. 08:24
    „Sajnos a sok sztár még nem egy csapat.
    Ennél talán már nincs lejjebb és a többi meccs a várakozásoknak megfelelően alakul.”
  • 23. Brandon 2011. október 03. 08:15
    „Mélypont megvolt, irány a csúcs!!! HAJRÁ ETO!!!!!!!”
  • 22. Balettpinky 2011. október 03. 08:08
    „Én ETO szurkoló vagyok de ledöbbentem azon amit tegnap láttam!Nulla játék,nulla lelkesedés,nulla minden!csak futkároztunk,önzősködött egy két játékos hogy majd ő erre lett is szép eredmény....Légiósok egyenlőre katasztrófák,és Amorin is elmehet máshova...ritka egy szar játékot produkált!
    Azt remélem ez jó pofon volt és szépen összekapjuk magunkat!”
  • 21. CsabaKiraly 2011. október 03. 07:03
    „Sajnalom azt a hazai csapatot amelyik az eto ellen jatszik jovo heten.
    Biztos 100-at dob Loke :-)
    Kulonben neki mar mindegy van egy BL kupa a vitrinben.
    Hajra FTC :)”
  • 20. nEMO 2011. október 02. 23:51
    „Mikor lesz újra magyar női kézilabda csapat az ETO. Ez csak Audimix.”
  • 19. dominiim 2011. október 02. 23:24
    „Alapjában véve már a meccs elején látni lehetett, hogy itt bajok lesznek. Összpontositás hiánya, elszórt labdák,
    kommunikációs probléma a játékosok, és a játékosok és az edző között, sajnos ezek ide vezetnek.
    Ugy gondolom, hogy még időben át kell gondolni a BL- el kapcsolatos teendőket!”
  • 18. RickCartman 2011. október 02. 23:22
    „hogy is kiabálják? "mi vagyunk a legnagyobbak, hej, hej!"
    hát nem...”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda: bravúr az érmes ellen

Tovább olvasom