Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Kézilabda: az elitben maradás a tét

Nem érte el célját, nem jutott a legjobb nyolc közé a magyar női válogatott az Európa-bajnokságon. Ismét bebizonyosodott, komoly válságban van a szakág.
A helyzetről több szaktekintélyt is megkérdeztünk. Ezúttal Konkoly Csaba, az Audi-ETO vezetőedzője mondja el véleményét, aki korábban hosszú ideig dolgozott az utánpótlásban, a válogatottba pedig három játékost adott.

A következő időszak legnagyobb kérdése, hogy a magyar női kézilabda kiesik-e a világ- elitből, vagy sikerül megkapaszkodni – kezdte Konkoly Csaba, az Audi-ETO vezetőedzője, aki elöljáróban saját játékosait értékelte.

„Pálinger Katalin összességében megtett mindent, rajta múlt a legkevésbé, hogy a magyar válogatott csak így szerepelt. Vérten Orsolyában viszont sok maradt, különösen a klubban az utolsó meccseken nyújtott teljesítményéhez képest. Úgy tűnt, már kezd a régi lenni, az Európa-bajnokságon azonban ennek nyoma sem volt. Kovacsics Anikó nem kapott sok szerepet, ám amikor pályán volt, közel a maximumot nyújtotta az eredményesség és a védekezés terén egyaránt."
A válogatott teljesítményéről így nyilatkozott a szakvezető: „Nem sikerült élni a sorsolás adta lehetőséggel, hiszen az előzetesen könnyebbnek tűnő ágon voltunk (bár a döntőbe innen jutott be két csapat, a svéd és a norvég – a szerk.), s ilyen esély és szerencse nem biztos, hogy lesz még egyszer a közeljövőben. A csapat elég hullámzó teljesítményt nyújtott, s mikor nagyon kellett, nem tudta megismételni, vagy legalábbis megközelíteni a franciák elleni játékát" – folytatta Konkoly Csaba, akinek korábban az ifjúsági válogatott élén volt már része kudarcban Hollandia ellen.

„Akkor sokan dörgölték az orrom alá – a szakmán belül is –, hogy micsoda blamázs kikapni Hollandiától. Úgy tűnik, az élet azt igazolja, hogy a korábban a középmezőny második feléhez sorolt nemzetek utolértek, sőt, nem egy közülük meg is előzött bennünket. Az illetékeseknek le kell vonni a konzekvenciákat, s keményen el kell kezdeni dolgozni, ahogyan azt teszik például a hollandok. Lehet, sokaknak hihetetlen, de elképesztően tudatos munka van ezen eredmények mögött" – fogalmazott a kirakatcsapatnak tartott győri gárda vezetőedzője.

„Sajnos mentális gondok is vannak, mert sok játékos jónak, kiemelkedőnek tartja magát, ám ezt a pályán már nem bizonyítja olyan erőteljesen, mint ahogy szavakban teszi. A korábbi generációnál ez még kevésbé jelentkezik, hiszen ők még úgy nevelkedtek, hogy küzdeni, hajtani kell. Pálingernek vagy Görbicznek, hogy győri példát mondjak, még igencsak meg kellett küzdenie, hogy bekerüljön a válogatottba. Most viszont alig akad a posztokon konkurenciaharc. Ha van, akkor is inkább a kevésbé jó képességűek – legalábbis a nemzetközi mércéhez képest – között megy a küzdés. Én egyébként el tudnék képzelni több fiatalt is a keretben, hogy szokják a légkört, a világversenyek hangulatát. Az előrelépéshez a szövetségnek kellene egy központi programot kiadni, mely meghatározza a kezdetektől a kiválasztást, a képzést. Jelen helyzetben az utánpótlásra a legtöbb csapat alig költ, ami részben érthető, örülnek ugyanis, ha talpon tudnak maradni" – mondta Konkoly Csaba, aki szerint a jelenlegi helyzet nem kizárólag a kézilabda problémája, sokkal inkább össztársadalmi.

„Nagyon sok minden fejben dől el, jó lenne például a skandinávok pozitivizmusát elsajátítani, de ebben a közegben ez nem egyszerű. Ma sportolónak lenni nem érték az emberek szemében, a könnyű érvényesülés annál inkább. Tény, hogy a sport rendkívül munkás, s könnyen megeshet, hogy a befektetés nem hozza meg azt az eredményt, amit az ember remél, amit érthetően csalódásként él meg az illető. Nem kiugrási lehetőség ma a sport, s ez sokakat visszatart, eltántorít. A Bercsényi-iskolában, ahol tanítok, de a klubnál is azt látom, érzem, hogy nagyon nagy energiát kell mozgósítanunk a kollégákkal, hogy ne »ferdüljön el« a gyerek, s értékelje azt, amit csinál" – tette hozzá a szakember.

Arra a felvetésre, hogy a klubnál milyen lehetőségei vannak a fiataloknak, így nyilatkozott Konkoly Csaba: „Tény, nem egyszerű bekerülni egy olyan csapatba, mely a BL megnyerésére készül. Rendre komoly vád ér bennünket emiatt, de azért ennek van egy másik oldala. Vegyünk egy példát: adott egy játékos, aki nem fér be a csapatba, ám a kölcsönadással több játéklehetőséghez jut egy kisebb klubban, abban a hiszemben van, hogy amikor visszatér, már kész játékosként akár a BL-ben is megállja a helyét. Ez azonban sajnos nincs így, sokan fogalmaznak úgy, hogy máshol legtöbben inkább leépülnek. Szóval a probléma összetettebb, s a kialakult helyzet miatt aligha az Audi-ETO a hunyó."

Olvasóink írták

  • 10. polgar79 2010. december 23. 13:11
    „4.Nem értem mi köze a szponzornak a játék színvonalához.Többen saját nevelésű játékosok.”
  • 9. IV.Béla 2010. december 23. 12:53
    „Sejtettem. Ilyenkor valamiért sosem érkezik válasz.”
  • 8. IV.Béla 2010. december 21. 23:34
    „7. kleopatra!
    Ezt hol olvastad, hogy "az öszes magyar klub 70-81% külfödi játékos"? Mutassál már egy linket vagy egy kimutatást erről, mert így háttér nélkül hülyeséggel dobálózni marha nagy felelőtlenség, főleg, ha még valaki el is hiszi, amit írsz.”
  • 7. kleopatra 2010. december 21. 18:06
    „Szerintem az a baj, hogy az öszes magyar klub 70-81% külfödi játékos,A magyar edzők jól felkészitik őket, aztán a saját válogatott csapatuknál meg minden felhasználnak ellenünk.”
  • 6. kisokoska 2010. december 21. 16:22
    „Szerintem minden a hozzáállás kérdésén múlik. Lásd Svéd válogatott. Nem hiszem ,hogy temetni kellene is valamit vagy valakit, csak megfelelő szinten, megfelelő szakemberek kellenek. Kezdődjék a fejnél. Ha ott nincs változás akkor dumálhatunk évről-évre de nem fog változni semmi. Mikor sz..-ban van egy sportág akkor mindig párhuzamot húzok a focival , és remélem nem jut oda ahol most a foci van. A kéziben biztos vannak megfelelő szakemberek akik szeretik és csinálják. A válogatottban felbukkantak olyan személyek akiket az ETO , hogy is mondjam: továbbképzésre küldött más csapatokhoz. Mit mondjak: nem látok fejlődést és sajnos más csapatokban meghatározó játékosok lettek. Vágyak lehetnek , de a cél érdekében tenni kellene valamit. Az ilyen mérkőzések még abban is lerombolják a hitet, akiben legalább megvan hit és lelkesedés és tudás.”
  • 5. Csilluska23 2010. december 21. 10:33
    „alacska, mutass egy olyan edzőt, aki ebből a csapatból többet tudott volna kihozni.
    Volt 1-2 jó egyéni teljesítmény, és ennyi...ez nem CSAK az edző hibája.Most ennyire futotta, reméljük, hogy feléled a női kézilabda és lesznek tehetséges MAGYAR fiatalok!”
  • 4. lászló8 2010. december 21. 09:48
    „alacska
    Nem fair dicsekedni azzal,hogy az Eto kispadján különb játékosok ülnek!Ha nem lenne az Audi a győri csapat is kb.debreceni színvonalon kézizne!Ha jól belegondolunk Pálingeren és Görbiczen kívűl nincs klasszis magyar játékosa a klubnak!”
  • 3. ACSA 2010. december 20. 23:42
    „A győri "világválogatott"kispadján könnyebb okosnak lenni,de ha van egy kis vér a pucádban akkor vedd át ezt a magyar válogatottat és produkálj velük is!”
  • 2. Infamous 2010. december 20. 19:16
    „#1: hát azért a Pálingeren kívül a többi győri játékos nem vitézkedett...”
  • 1. alacska 2010. december 20. 17:12
    „Igazad van Csaba ! A válogatás sem megfelelő, hogyan kerülhet a válogatottba egy csapattól eltanácsolt játékos, mikor még csapata se volt! Ld.Tomori - mikor Győrből elküldtétek Mátéfi " másnap" már hívta a válogatottba. Véleményem- nem csapat játékos, lusta, fegyelmezetlen játékos. Tóthot meg kihívta kirándulni, mert szerepet nem sokat kapott. Sajnos sok másodosztály szintű játékos is a keretben volt, akiknek nem lett volna helyük ott. A Győri kispadosok is különbek egyik-másiknál. A másik "erősebb" edző kell a nemzeti csapatnak.Mátéfi nagyon jó játékos volt, de sajnos válogatott edzőnek gyenge.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal: Rábás karácsony

Első alkalommal rendez karácsonyi ünnepséget a Rába ETO csapata. Tovább olvasom