Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Kézilabda a palánkok alatt

Remek iramban és hangulatban kezdődött a rangadó – soproni szempontból kissé ijesztően.
MiZo-PVSK MKB- Euroleasing 72-57

Remek iramban és hangulatban kezdődött a rangadó – soproni szempontból kissé ijesztően. Hamar ellépett 8–2-re a Pécs. A zöld-sárgák azonban gyorsan rendezték soraikat, s néhány szemet gyönyörködtető akcióval szétzilálva a legendásan jó pécsi védelmet, felzárkóztak.
A negyed közepétől felváltva vezettek a csapatok. A hazaiak annak köszönhetően tartották magukat, hogy – elsősorban Branzova és Vilipic révén – jó pár lepattanót megszereztek a soproni palánk alatt. A vendégeknél Blahusková és Kovacevic vitte a prímet, a két légiós ponterős játékának köszönhetően végül minimális, egyetlen pontos soproni vezetéssel zárult az első negyed.

Remekül – Vajda kosár plusz büntetős akciójával –, majd Blahusková duplájával indult a második negyed. Hat ponttal elléptek a soproniak, és egy ideig vissza is verték a hazaiak felzárkózási kísérleteit. Minden pécsi kosárra jött válasz „Sopronból" s ebben benne volt Honti és Horváth ügyes találata is. A negyed közepén kicsit megtört a lendület, ezt pedig a hazaiak könyörtelenül kihasználták. Több lepattanót visszaszereztek a hazaiak a soproni palánk alatt, betalált Károlyi, Béres és Branzova.
A 17. percben már 35–34-re a hazaiak vezettek, Hejková pedig látva csapata megtorpanását, időt kért. Jól tette.

Rendeződtek a sorok, s az első félidőben remeklő Blahusková vezérletével – a cseh klasszis 16 pontot dobott az első félidőben – kétpontos soproni vezetéssel fordultak a csapatok. Érdekesség, mindkét negyedet 20–19-re nyerték a soproniak.

Sajnos nem a tendencia folytatása jegyében, hanem egy 10–0-ás pécsi rohammal indult a második félidő, a hazaiak horvát légiósa, Hlede zsinórban dobott hat pontot. Ahogy a meccs elején, újra futhatott az eredmény után Natalia Hejková csapata. A soproniak a negyed második felében Vajda és Kovacevic kosaraival közelebb „lopakodtak" riválisukhoz, ötpontos pécsi vezetéssel indult a zárószakasz. A pécsiek megint „hozták" a maguk 19 pontját, sajnos az MKB ebben a szakaszban csak 12-re volt képes, az addig parádézó Blahuskovát nem nagyon tudták megjátszani a soproniak.

A negyedik negyed elején már kilenc ponttal vezetett a Pécs. Aztán hosszú kosárcsend következett, a küzdelem, a védekezés dominált. A soproniak első pontját a negyedben a 34. percben dobta Vajda büntetőből, aki aztán kipontozódott.

A negyed közepén a volt csapata ellen kiválót nyújtó Vilipic találatával tíz pont fölé nőtt a pécsi előny, Hejková pedig talán egy utolsó nagy hajrá megindításának reményében rendelte magához tanítványait. Nem sokkal ezután Matovic is kipontozódott, s ezzel Vilipic végképp egyeduralkodóvá vált a palánkok alatt. A végére mindkét csapat elfáradt, a pécsiek nem engedték ki a vezetést a kezükből.

Az első félidőben kitűnően játszó soproniak a második félidő elejének nagy pécsi rohamát nem tudták visszaverni. Attól kezdve futottak az eredmény után, a hazaiak sokkal jobb lepattanózásuknak (ebben 40–22-re nyertek) köszönhetik a győzelmet a rangadón.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Disszertáció gyakorlatban

Egy soproni illetőségű szakember, Sterbenz Tamást választották a női… Tovább olvasom