Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Kézilabda: a minimális célt teljesítették

Az NB I/B-ben a férfiaknál a győri Széchenyi ESE második, a nőknél a szintén győri VKCSK tizedik lett. Mindkét gárda a minimális célt teljesítette.
Mint arról már írtunk, a győri Audi-ETO II megnyerte a női NB I/B-s bajnokságot, s jövőre gyakorlatilag veszprémiként az élvonalban folytatja a szereplést a tehetséges fiatalokból álló együttes. Ezúttal a másik két másodosztályú győri együttes teljesítményét értékeli szakvezetőjük.

A győri Széchenyi ESE vezetőedzője, Deáki István felemás érzésekkel zárta a pontvadászatot: „Másodikak lettünk, ami összességében nem mondható rossznak, s bár nyíltan nem mondta ki senki, azért szerettük volna megnyerni a bajnokságot. Erre meg is volt az esélyünk, de sajnos több olyan meccset veszítettünk el, melyet azért illett volna megnyernünk. Több oka volt ennek, valahogy a rutin hiányzott, illetve gond volt, hogy Németh Gábor megsérült, tavasszal Mátyás Tamást is elveszítettük, mert külföldi munkát vállalt, s később is előfordultak kisebb-nagyobb sérülések" – kezdte a szakember, aki szerint jövőre már nem lehet más a cél, mint a feljutás kiharcolása. Ehhez azonban szükség lesz a keret megerősítésére.

„Noha hároméves ciklust fogalmazott meg a vezetőség, szerintem az új idényben jogos elvárás lesz az első hely, persze ez azért nagyban függ attól is, milyen lesz a csapat. Ami biztos, hogy Décsi Gábor játékosként már nem segít bennünket, csak vezetőként, így mindenképpen szükség van egy lövőre. Kapus is kell, Hoffmann Ákos ugyanis inkább már csak kiegészítő szerepet szeretne. Nagy kérdés, kikkel sikerül megállapodni. Sajnos úgy fest a dolog, hogy az élvonal alsóháza is vonzóbb egy fiatal játékos számára is, mint az NB I/B élcsoportja" – mondta a tréner, aki szerint az edzések száma meghatározó.

„Minimum öt edzés kell hetente, de ezt a számot inkább növelni kellene. Mindezt nehezíti, hogy nem mindenki csak ebből él, illetve teremgondok is vannak, ennek megoldása viszont nem csak rajtunk múlik" – mondta befejezésül Deáki István.

Negyedszer is sikerült. „Zűrös éven vagyunk túl, melynek a végén elmondhatjuk, hogy sikerült bent maradnunk. Összességében ez mindenképpen pozitív, de ha azt vesszük, hogy tavaly huszonnégy ponttal lettünk tizedikek, idén meg tizenhárommal, az azért árulkodó" – foglalta össze a szezont Csomor Tibor vezetőedző.

„Nyáron kilenc-tíz játékossal kezdtük a munkát, ígéreteket szép számmal kaptunk, sajnos ezek jó része meg is maradt ígéretnek. Ettől függetlenül nem adtuk fel, s az őszt úgy zártuk, hogy minden reményünk megvolt a bentmaradást érő hely megszerzésére. A tavaszt nagyban meghatározta, hogy a taóból pénzhez sikerült jutnunk, s először tudtunk edzőtáborba menni télen. A napi gondok nem enyhültek, munkahelyi és iskolai elfoglaltság, továbbá sérülések miatt kevesen voltunk az edzéseken. Ez visszatérő probléma, s azért bosszantó, mert ilyen körülmények között is képes a csapat olyan teljesítményre, mint a Kispest elleni" – mondta a vezetőedző, utalva a fővárosiak otthonában aratott bravúros sikerre.
„Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy számunkra az volt az évszázad meccse, gyakorlatilag háromszor álltunk fel vert helyzetből. Ezt követte a Pécs elleni egygólos siker, vagyis a szezon során először tudtunk egymás után kétszer nyerni. Ezek a pontok nagyon kellettek, a Szent István ellen pedig a rengeteg hiányzó ellenére bebiztosítottuk NB I/B-s tagságunkat. A körülmények ellenére negyedik éve őrizzük ezt, ami szenzációs dolog, s ezért dicséret és köszönet jár mindenkinek, aki segített bennünket" – folytatta Csomor Tibor.

A jövő évi csapatról egyelőre még keveset tudni, az biztos, hogy Schmied Barbara távozik, miután ő Ausztriában folytatja tanulmányait. A felkészülés augusztus 1-jén kezdődik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyvenéves jubileum

Négy évtizede elért sikerre emlékeztek a patinás győri egyesületben, az Elektromos Vasas… Tovább olvasom