Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Kézilabda: A betegséget is legyőzte az Audi-ETO

Igazi csapatként játszott az Audi-ETO a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Konkoly Csaba edző szerint ugyan voltak hibák a három nap során, de a csapatból mindenki hozzá tudott tenni a továbbjutáshoz.
Konkoly Csaba, az Audi-ETO vezetőedzője a háromnapos BL-selejtezőn leginkább játékosai taktikai fegyelmezettségét emelte ki.

„Bevallom, jóval többet kaptam, mint amit előzetesen vártam, mert igazi csapat volt a pályán győri színekben, s többen betegen és sérülten is úgy gondolták, hogy ott a helyük a pályán. Görbicz még az izlandiak ellen kapott egy ütést, vérömleny keletkezett a nyakában. A Metz ellen csak saját felelősségére játszott. Tomori sem sokat aludt az utolsó meccs előtti éjszakán, mert rázta a hideg, míg Hornyák egész héten küzdött a lázzal. Senki sem keresett azonban mentséget, mindenki a pályán akart lenni, mert tisztában voltak azzal a lányok, hogy mi a tét" – mondta Konkoly Csaba, aki hozzátette: a játékosok minden taktikai utasítást pontosan, precízen oldottak meg, igaz, hibák azért voltak – már csak az előbb említett okok miatt is.

„Vannak tanulságai a selejtezőtornának, mely kiváló csapatépítő tréningnek is beillett. Természetesen azokat a hiányosságokat, melyekre most fény derült, ki kell javítanunk, mert a folytatásban azért sokkal nehezebb ellenfelekre kell számítani. Ami szintén lényeges, hogy a viszonylag jól működő taktikai elemeket is tovább csiszoljuk, illetve a korábbinál nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szélső védekezésre is" – folytatta a szakvezető.

A Metz ellen az első félidő hajrájában rosszul ért talajra Katarina Mraviková, aki ugyan visszatért még a pályára, de láthatóan nem volt teljesen rendben. Az első diagnózis zúzódást állapított meg a térdében, melyet pihentetéssel próbálnak orvosolni. Ha keddig nem javul a sérülés, akkor megröntgenezik, az alapján kezdik meg az orvosok a kezelést. Megeshet azonban, hogy a szerdai, Derecske elleni találkozót ki kell hagynia a szlovák jobbszélsőnek.

A többi selejtező csoportból a román Oltchim Valcea, az orosz Lada Togliatti, valamint óriási meglepetésre – az ukrán Motor Zaporizzsja és a dán Aalborg előtt – a svéd Sävehof jutott a főtáblára.

Szabó Gábor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Zsivótzky: újabb nagy egyéniség távozott

Életének 71. évében, súlyos betegség után elhunyt Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, a… Tovább olvasom