Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Kettős diadal

Gyengén kezdett a hazai csapat, ezért cserére szánta el magát Sterbenz edző.

S- Ászok - PB. Honvéd 115 - 46

Gyengén kezdett a hazai csapat, a sokszoros magyar bajnokcsapat kései utódai hat percig jól tartották magukat. Ekkor cserére szánta el magát Sterbenz edző, s innentől kezdve feljavult a hazaiak védekezése. A befejező húsz percben a soproniak azt csinálták a pályán, amit akartak, időnként látványos kosarakat szereztek, amelyekből a legtöbb Körtélyesi Gergely nevéhez fűződött. A Budapest Honvéd lelkesen küzdött, de képességei nem érik el az osztály színvonalát.

Sterbenz László: – Jó formában kosaraztunk, látványosan fejeztük be akcióinkat, remélem, ez a forma kitart a bajnokság hátralévő hat mérkőzésén is.

SMAFC–Hegyvidék-Diana SE 74–70

A soproniak első hat támadásukat eredményesen fejezték be, s bő két perc alatt nyolcpontos előnyt szereztek. A második negyedet a palánkok alatt korlátlan úrnak bizonyuló Vesztergom vezérletével, egy 12–0-ás szakasszal kezdte a SMAFC, s az így megszerzett előnyt Varga villanásaival meg is tartotta szünetig.

A harmadik negyed alacsony színvonalú játékot hozott. A zárószakaszban talán túlságosan is megnyugodtak a hazaiak, a vendégcsapat pedig ettől vérszemet kapott, s felzárkózott. A végjátékban görcsösen játszott a SMAFC, a hazaiak az utolsó másfél percben nem kevesebb, mint hat kihagyott büntetővel tették maguk számára nehézzé a mérkőzést.
Vetési Imre: –  Az első félidőben úgy tűnt, sima meccs lesz. Szünet után, főleg a negyedik negyedben fejetlenül játszottunk, sorra hagytuk ki a büntetőket. A lényeg azonban a győzelem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszerezte 19. bajnoki címét a Bayern München

Az éllovas bajorok 4-0-ra nyertek a Kaiserslautern otthonában, míg a Schalke 3-1-es vezetés után… Tovább olvasom