Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kettétört karrier, teljes élet

Csorba Gáborral ülünk egy kisbácsai családi ház hangulatos teraszán és régi fényképeket nézegetünk. Az egyiken a magyar válogatott, a másikon az ETO mezében feszít.
A kapuvári születésű fiatalember, aki ősszel tölti be a harmincötöt, másfél évtizeddel ezelőtt ugyanis a Győri ETO egyik legnagyobb reménysége volt.

„Répcelakon igazi sportos családban nőttünk fel Balázs öcsémmel együtt. Édesanyám kézilabdázott, édesapám pedig a helyi csapatnál az edzőm is volt. Innen Szombathelyre kerültem középiskolába és leigazolt a Haladás, ahol akkor Gunyhó Feri bácsi volt az utánpótlás-szakágvezető. Egy év múlva ő visszatért Győrbe és engem is hozott magával. Így igazolt le az ETO, ahol az első edzőm Kováts Csaba volt. Bekerültem a magyar serdülő-, majd az ifiválogatottba. Olyan társaim voltak ott, mint például Király Gábor, Dárdai Pál – vele egy szobában laktam, most is tartjuk a kapcsolatot –, Lisztes Krisztián, Fehér Csaba vagy Bukrán Gábor. Kijutottunk a ciprusi ifi EB-re is 1992-ben."

Időközben felkerült az ETO első csapatához, ahol Verebes József edzősége idején egy FTC elleni Magyar Kupa-mérkőzésen pályára is léphetett. Ezt az élményt máig őrzi, szépen felfelé ívelő karrierjét azonban kettétörte egy sajnálatos baleset.

Napra pontosan tizenhat évvel ezelőtt, 1994. május 14-én három kocsival indultak el Győrbe Gábor ballagására. A 86-os főúton, a beledi kereszteződésnél egy alsóbbrendű útról kihajtott eléjük egy teherautó. A karambolban a Trabantban ülő nagybátyja, Tibor és barátnője, Heni a helyszínen életét vesztette, Gábor édesanyjának darabosan eltört az arccsontja, megsérült a kulcscsontja. A tehetséges labdarúgó elvesztette az eszméletét.

Egy-két percre leállt a légzése, a klinikai halál állapotába került. Szerencsére újra tudták éleszteni. Agyzúzódást, sorozatos bordatöréseket szenvedett, bevérzett a mellhártyája, a tüdeje, eltört a combcsontja. Két hétig mesterségesen tartották kómában, hogy ne érezze a fájdalmakat, ám az első hét után tüdőgyulladást kapott, negyvenkét fokra emelkedett a láza.

„Nem emlékszem semmire ebből a szörnyű tragédiából, de talán jobb is – meséli. – A kóma idején tizenöt kilót fogytam, fizikailag és lelkileg is nagyon megviselt a trauma. Szerencsére később sikerült feldolgoznom a történteket és a szüleimen kívül ebben nagy szerepe volt Erikának, a kapuvári pszichiáternek is, akihez négy évig jártam kezelésre."
A baleset évében leérettségizett, majd elvégezte a kétéves vendéglátói szakközépiskolát. A futball területén is megpróbálta utolérni magát, sok biztatást kapott Verebes Józseftől, aki nagy hatással volt rá.
„Kisebb csapatokban még játszottam, majd mivel Sopronban helyezkedtem el felszolgálóként, Ausztriában is játszottam, de négy évvel a balesetem után teljesen befejeztem a focit. Azóta kispályán sem játszom, mert nem jelent örömet a számomra."

Két évig egy luxushajón dolgozott, miközben bejárta az egész világot. Időközben a hajón vezető felszolgálóvá nevezték ki.

„Nem volt könnyű élet, egyszer, amikor Ausztráliából mentünk át Dél-Afrikába, a tízórás úton besokalltam és felmondtam. Utána Tirolba kerültem."

Még Sopronban ismerte meg a jelenlegi feleségét, Zsuzsát és az iránta érzett szerelem rövidesen hazahozta. Győrött telepedtek le, Gábor nyolc éve ugyanazon a vendéglátóhelyen dolgozik, jelenleg üzletvezető-helyettes. A feleségével három gyermekük született, a napjainkban ötéves Olívia Hanna, valamint a három és fél éves ikrek, Dominik és Noel.

„Az én életemben már nem játszik akkora szerepet a foci, mint régen, a szabadidőmben futok és biciklizek. Azt azért tervezem, hogy a fiaimat kiviszem az ETO-stadionba, megmutatom nekik a pályákat. Egyébként a munkám és a családom teljesen kitölti az életemet. Boldog ember vagyok."

Olvasóink írták

  • 1. alamay 2010. május 15. 22:05
    „Emlékszem az esetre, részt vettünk mentésben. Jó érzés olvasni cikket, hogy végül is "Boldog ember vagyok" így végződött. Akkoriban nagyon aggódtunk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi ETO KC edzőjét Konkoly Csabát kérdezték olvasóink

A bajnoki aranyérmes és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője Konkoly Csaba volt a… Tovább olvasom