Kisalföld logö

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 5°C | 7°C Még több cikk.

Kétszer két gól, három pont

A soproni csapat okozta a múlt hétvégi futballforduló legnagyobb szenzációját. A Matáv fölényes győzelmet aratott az Újpest otthonában. Ez volt egyben a soproniak idei első sikere.

Döntő volt a gyors gól

Igen sok támadó szellemű futballistát nevezett a kezdőbe Dajka László. A húzás bejött, hiszen csapata négy gólt lőtt Újpesten. A soproni edzőt arról faggattuk, minek volt köszönhető ez a váratlan és magabiztos diadal: „Gyorsan sikerült vezetést szerezni, méghozzá egy gyönyörű góllal. Nem sokkal ezután sikerült újabb gólt lőnünk. Tóth Misi elöl nagyon ügyesen tartotta meg a labdát, hátul pedig Debnár visszatérésével a védelem is stabilabb lett. Az ezúttal balhátvédet játszó Szekeres nagyon jól kapcsolta ki a játékból a villámgyors Simeket.

Ami a sok támadó szellemű játékost illeti, a két szélen Sira, illetve Szabó Ottó óriási mezőnymunkát végeztek, jól segítették a védekezést. A nyáron csaknem a fél csapat kicserélődött, és talán ez a társaság most kezd igazán összerázódni. Szervezetten, fegyelmezetten védekeztünk és igen veszélyesen kontráztunk. Persze a szép újpesti siker csak akkor ér igazán sokat, ha most hétvégén sikerül legyőzni hazai pályán a Pápát."

Fortuna a csapat mellé állt

A soproni győzelem fő „letéteményesei", a csapat legjobbjai a következőképpen látták a mérkőzést. Tóth Mihály előbb két pazar gólpasszt adott, majd kétszer gólkirályhoz méltón ő maga vette be az újpesti kaput: „Az Újpest, ha jól tudom, tizenhárom bajnoki mérkőzésen volt veretlen ez előtt a meccs előtt. Bevallom, a Megyeri úton a találkozót megelőzően én a döntetlent is sikerként kezeltem volna. Az első negyedórában azonban lőttünk két gólt és ez megnyugtatott bennünket, éreztük, hogy itt még ennél szebb eredményt is elérhetünk. Hozzá kell tennem, voltak az Újpestnek is helyzetei, sőt, az én második gólomhoz is kellett némi szerencse, de már éppen itt volt az ideje, hogy Fortuna egyszer végre mellénk álljon."

A múlt héten ünnepelte harminckettedik születésnapját a kapus, Molnár Levente, aki ezúttal több bravúros védéssel vétette magát észre: „Ez a győzelem egyértelműen az igazi csapatmunka eredménye. Aki pályára került, mindenki hozzátette a magáét az összteljesítményhez és nagyon örülök annak, hogy néhány védéssel nekem is sikerült hozzájárulnom ehhez a szép győzelemhez."

Régi-új csapattársak duplája

Bárányos Zsolton végig látszott, hogy nagyon élvezi a futballt. A mérkőzés elején lőtt két pazar gólt, a továbbiakban pedig végig jó helyen volt nála a labda. Szinte alig hibázott a meccs során: „A két gólom mellett annak is nagyon örülök, hogy Tóth Misi is kétszer volt eredményes. Fiatalabb korunkban Kispesten hosszú időn át futballoztunk együtt. Előfordult, hogy edzések után is kint maradtunk gyakorolni. Ez is közrejátszik, hogy ilyen jól megértjük egymást, ami szerencsére ezúttal gólokban is megmutatkozott, mert végre be is lőttük a helyzeteket. Úgy vélem, eddig sem játszott rosszul a csapat, de hála istennek, már az első győzelem is megvan. Bízom benne, hogy ezzel a sikerrel elindulunk felfelé."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB I: tökéletes forduló

Remekül szerepeltek megyebeli csapataink az első osztályú futballbajnokság hétvégi fordulójában. Az… Tovább olvasom