Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Kétgyerekes anyaként nyert

Kajak-kenu - A győri Graboplast VSE újdonsült Európa-bajnok kajakosa, Csay Renáta még három évig szeretne versenyezni. Büszkeséggel tölti el, hogy kétgyermekes anyukaként tudott egyest nyerni Lengyelországban.
Csay Renáta 2003 után nyert egyesben újra aranyérmet
Európa-bajnokságon. A lengyelországi Ostradában rendezett maraton EB-n a győri Graboplast VSE kiválósága remek taktikával utasította maga mögé a mezőnyt.

Németekkel csatázott

„A versenyt egy tavon rendezték, s a nagy szélben elég lötyögős volt a pálya. Oda kellett mindenre figyelni, ha nem akart az ember komoly hátrányt összeszedni egy esetleges borulással. Két német lánnyal sikerült elmennünk az elején, az egyiküket a futásnál sikerült mindig lerázni, de a vízen visszakapaszkodott. A harmadik futószakasz végére alighanem elfáradt, így csak ketten maradtuk. A másik ellenfelet végül a tervezettnél előbb hagytam le, így végül nagyobb előnnyel tudtam győzni" – mondta Csay Renáta, aki annak ellenére, hogy legnagyobb riválisa, a brit Anna Hemmings nem indult, komoly fegyverténynek tartja a győzelmet.

Családi segítség

„Kétgyermekes anyukaként nem könnyű megszervezni a napi programot, de szerencsére a család és a közelben lakó bébiszitter sokat segít. Brúnó fiam már ötéves lesz, vele könnyebb, mert napközben óvodában van. Lili még csak tizenhat hónapos, de már megszokta, hogy időnként távol vagyok. Mindezek után azért jóleső érzés a dobogó tetejére állni" – tette hozzá a kajakos, aki sikerével már biztos résztvevője a szeptemberi portugáliai világbajnokságnak.

Csay Renáta a győri válogatón klubtársával, Kollár Judittal párosban is kivívta az EB-kvalifikációt, de végül a kettős nem indult Lengyelországban.

A vb-n párost is menne

„Utoljára hat éve tudtam egyéni világversenyt nyerni, igaz, akkor az EB-n és a vb-n is első lettem. Most mindenképpen erre a számra szerettem volna koncentrálni, de tervezem, hogy Portugáliában már párost is megyek. Ugyanakkor nem Judittal. Különböző a stílusunk, s ebből nem sikerült igazán összehangolni egy ütőképes egységet. Korábbi társammal, Faldum Berenikével már beszéltem, a jövő héten elkezdjük a felkészülést az augusztus végi tolnai válogatóra. A vb-csapatba egy hely még kiadó a párosoknál, erre hajtunk. Addig egy kis pihenés jólesik, a családdal hosszú hétvégre megyünk Debrecenbe, így feltöltődve vághatok majd neki a munkának" – folytatta a kajakos, aki még három évet szeretne versenyezni.

„Ha itt, a klubnál számítanak rám addig, akkor szeretném a 2012-es győri vb-n befejezni pályafutásomat" – mondta végezetül Csay Renáta, aki a közelmúltban rendezett gyorsasági (korábban sík vízi) szakágban 5000 méteren szerzett magyar bajnoki címet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pintér: több lehetőségünk volt

Labdarúgás - Pintér Attila egy pontot szerezve debütált bajnoki találkozón a Győri ETO FC… Tovább olvasom