Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Kétezer brit szurkoló számára tiltott az Európa-bajnokság

A 2004-es portugáliai futball Európa-bajnokság ideje alatt kétezer hulliganizmussal vádolt brit szurkoló számára tiltják meg a szigetország elhagyását. A brit hatóságok célja, hogy megelőzzék a négy évvel ezelőtti belgiumi Európa-bajnokság idején történteket. Mint ismeretes, több száz angol szurkoló randalírozott akkor Belgium utcáin.
A most szóba került, körülbelül 1900 szurkolót már eddig is sújtották a szigetországi tiltó rendeletek, és sokukkal szemben bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A portugál hatóságok közben ígéretet tettek arra, hogy a rendezvénysorozat ideje alatt különbséget tesznek majd a "zajongó viselkedés" és a "kőkemény erőszak" között.

A dél-európai ország hatósága szerint csak a legvégső esetben kerülnek bevetésre az - egyébként hulliganizmus megfékezésére is kiképzett - rendőrök.

Kevin Miles, a Futball Szurkolók Szövetsége (FSF) részéről üdvözölte a portugál rendőrség "barátságos, vendégszerető" hozzáállását. A BBC Online a hír kapcsán megjegyzi, a mostani tiltásokkal együtt is várhatóan - a hazaiakat kivéve - az angol csapat szurkolói lesznek a legtöbben a portugál sporteseményen. (Mint ismeretes, Wales, Skócia, illetve Észak-Írország nem jutott ki az eseményre.)

A 2000-es belgiumi hulliganizmus hatására fogadta el a brit parlament a Futball-hulliganizmusról szóló törvényt, melynek értelmében a rendőrség kérésére az eljáró hatóság bármelyik gyanúsítottat tiltólistára helyezhet. De lehetőség van a randalírozással gyanúsított személy útlevelének bevonására is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figo is nyilatkozott Fehér Miklós haláláról

Luis Figo Fehér Miklós sajnálatos halála miatt nyilatkozott az egyik portugál lapnak, hozzátéve,… Tovább olvasom