Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Két versenyen öt soproni arany

Kerékpár - A soproni KTM Erste-Leasing hegyikerékpárosai az elmúlt időben több versenyen is jól szerepeltek.

Visegrádon rendezték meg a Magyar Köztársaság pontszerző futamát, a Maraton-kupát. A korábbi hetek viharainak következményeként az évek óta megismert pálya nyomvonalán változtatni kellett, így még élvezetesebb, még nehezebb lett az útvonal. Minden távon (92, 65 és 30 km) nagy létszámban indultak a soproniak, akik közül Démi József rövid távon kategóriájában másodikként ért célba. Középtávon Cseh Veronika első lett, míg Fehér Csaba jó hajrával felért a dobogó harmadik fokára.
A leghosszabb távon Horváth Csaba 4 óra 25 perces ideje második helyezést ért. Böhm Lajos a Master2 kategóriában első lett.

A Balatonfüreden rendezett OlimpiaCross versenyszámban (5 km-es technikás körpálya, melyen kategóriánként meghatározott körszámokat teljesítenek a versenyzők 1–1,5 óra alatt) az idei második futamot rendezték. Cseh Veronika, Horváth Csaba és Böhm Lajos óriási küzdelmet követően, legyőzve a déli forróságot és persze az ellenfeleit, a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Plájer Lajos ezüst-, Démi József és Vámosi Gergő egy-egy bronzérmet pedálozott össze.
A soproni kerékpárosok útban a dobogó felé.

Olvasóink írták

  • 1. bp 2010. július 08. 14:43
    „Örülök, hogy Nyugat-Magyarországon is van egy ilyen komoly kerékpáros csapat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babos Tímea: már csak az egyéni Grand Slam-trófea hiányzik

Még az idén be szeretné gyűjteni az egyéni junior Grand Slam-diadalt is Babos Tímea, aki vasárnap… Tovább olvasom