Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Két U20-as válogatott elismerte: vereségért pénzt kínáltak nekik

Két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám elismerte: megpróbálták őket megvesztegetni mérkőzések előtt.

Hétfő, 9 óra 13 perc - "Hogy ki volt a vesztegető, azt nem mondhatom el" 

Két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám elismerte, megpróbálták őket megvesztegetni mérkőzések előtt.

A futballisták nyilatkozatát a Nemzeti Sport hétfői száma közölte. Eszerint Somodit a 2008. október 15-i, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozó előtt, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-i, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtezőt megelőzően keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek.

Somodi kiemelte: az újság szombati cikke nyomán szólal most meg. Akkor a csapattárs Vass Ádám közölte, hogy a válogatott egyik játékosát - nevet nem említett - arra akarták rábírni, hogy az egyik meccsen játsszon a csapat vereségére.

"Hogy ki volt a vesztegető, azt nem mondhatom el - de azt igen, hogy háromezer eurót kínált arra az esetre, ha kikap a magyar válogatott" - nyilatkozta Somodi.

Mivel Vass az idei, augusztus 12-i, Wales elleni, szintén 4-1-es vereséget hozó U21-es Eb-selejtezőn is "furcsa dolgokat tapasztalt", ő és az ekkor kispados Somodi szólt a vezetőknek. Utóbbi a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet, többet a témában nem kíván nyilatkozni.

Pintér azt közölte, hogy a szerbek elleni meccs előtt ismeretlen számról egy ismeretlen ember hívta, hogy játsszon vereségre. Ő azonban nemmel válaszolt, és letette a telefont.

A világbajnoki bronzérmes U20-as válogatott öt tagja - Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián - vasárnap nyílt levélben utasított vissza minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást.

Vasárnap, 18 óra 12 perc - Dagad a bundabotrány, a magyar játékosok tagadnak

Visszautasít minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást a világbajnoki bronzérmes magyar U20-as labdarúgó-válogatott öt tagja.

Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián a magyar szövetség által az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyílt levelében azt írja, hogy a Nemzeti Sport szombati számában megjelent cikkre kívánnak reagálni.

A lap "A haza sem szent..." címoldallal jelent meg, és az ezzel kapcsolatos cikkben az egyik játékostárs, Vass Ádám elismerte: a válogatott egyik játékosát arra akarták rábírni, hogy játsszon a csapat vereségére.

Az újság három gyanús mérkőzést említ (Szerbia-Magyarország 8-0, Szlovákia-Magyarország 4-1, Wales-Magyarország 4-1). "A legfontosabb, s ezért tartottuk fontosnak, hogy megszólaljunk: visszautasítunk minden sanda gyanúsítgatást.

A leghatározottabban kijelentjük: számunkra szent a haza!" - többek között ezt írja az öt játékos. A levélben kitérnek arra is, hogy eszük ágában sincs belemélyedni a sok-sok országban dúló fogadási botrány részleteibe, most sem kérnének szót, ha nem jelenik meg a cikk a szombati Nemzeti Sportban, amelyik velük is foglalkozik.

Csak azt szeretnénk, ha - mint eddig is mindig - nyugodtan nézhetnénk mindenkinek a szemébe, azzal a tudattal, hogy soha, semmilyen körülmények között nem hoztunk szégyent a címeres mezre, a válogatottságra" - fogalmaznak.

"Maradnánk mértéktartóak, de álszerénység lenne tőlünk, ha nem volnánk tisztában azzal, hogy néhány héttel ezelőtt az utóbbi évtizedek legnagyobb örömét okoztuk a magyar labdarúgás sokmillió hívének, s nagyon rosszul éreznénk magunkat, ha bárki bármilyen indokkal elfordulna tőlünk, s mondvacsinált okból nem áradna felénk az a hihetetlen szeretet, amit, bármerre mentünk Magyarországon, mindenhol éreztünk.

A sportszerűségünk, a morális tartásunk kérdőjeleződött meg a sportnapilap írásában, pedig - ugye emlékeznek még rá? - sokszor éppen ezek a tulajdonságok is segítettek minket az elmúlt esztendők sikereihez: 17 évesen ötödikek, 19 évesen harmadikok lettünk az Európa-bajnokságon, nemrég pedig szintén bronzérmet nyerünk Egyiptomban, a 20 évesek világbajnokságán.

Ha nincs bennünk tartás, önbecsülés, ha akadnak köztünk, akik hajlamosak meginogni bizonyos külső hatásokra, akkor... De erről ne is beszéljünk! Ilyen nem volt és nincs is!" - áll a nyílt levélben.

Olvasóink írták

  • 15. ch 2009. december 01. 12:55
    „"..mire oda kerülnek ezek a tehetséges fiatalok addigra pénz el veszi az eszüket "
    Del Piero, Raul, Ronaldo, Messi..csak néhány játékos aki tizenévesen dollármilliós
    szerződést kapott. Nekik miért nem vette el az eszüket a (sokkal több) pénz?”
  • 14. jazmine33 2009. november 30. 23:16
    „Pulci igazad van!!!az baj ha ez beigazolodik mire oda kerülnek ezek a tehetséges fiatalok addigra pénz el veszi az eszüket (lásd:a nagy "magyar válogatott")sajnos pénz nagy úr!!!remélem hogy ezek fiatalok maradnak ilyen lelkesek maradnak de félek hogy nem!!”
  • 13. jánosi 2009. november 30. 22:37
    „Minden magyar elsőosztályú meccs gyanús ! Mert csak hasonlít a focira .............”
  • 12. pulci 2009. november 30. 12:28
    „Nehez ehhez hozzaszolni hisz most van egy sikercsapatunk es alig telt el 1 honap es mar kikezdik öket is. Termeszetesen a 8-0 megmagyarazhatatlan es ott vagy tenyleg megtalaltak valakit vagy annyira befolyasolta öket az hogy egyaltalan megkerestek öket hogy ezt az eredmenyt produkaltak.
    Egyetertek a fiukkal, hogy valaki most rossz fenyben akarja üket bemutatni, de az is igaz hogy ki kell vizsgalni az ügyet es ha törtent bunda akkor aki hagyta magat örökre el kell tiltani valogatottol.”
  • 11. okostojas007 2009. november 30. 11:22
    „szentté avatjuk ezeket a becsületes ellenállókat..
    1945 után is annyi ellenálló partizán lett hogy a mai napig nem fogytak el....
    miért lenne a foci más........”
  • 10. LiamDevlin 2009. november 30. 10:47
    „Batistuta, ha neked az nem elég, hogy az egyikük, 31 évesen mindenféle magyarázat nélkül, tősgyökeres győriként, válogatott múlttal, váratlanul az NBII-be "igazol", ráadásul Pécsre, ami azért jó messze van..
    Míg másikuk, gólkirályként, külföldi tapasztalattal, még a kispadra sem fér oda és egy percet sem játszik, miközben a csapatra eléggé ráférne egy klasszis csatár...
    Mindkettőnek megmondták, hogy tűnés, de rivális (értsd:NBI-es) csapathoz nem igazolhat, ezért amíg az egyiknek megfelel a másodosztály, addig a másik külföldre igyekezne...Csak hát ő ott meg már ismerik,legalább is Németországban..
    Ha valaki nem hiszi kérdezze meg Tarsoly Csabát, vagy Vincze Ottót ő még tudna egyéb "érdekességgel" is szolgálni.....”
  • 9. Primax 2009. november 30. 10:38
    „a)
    " Két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám elismerte, megpróbálták őket megvesztegetni mérkőzések előtt. Eszerint Somodit a 2008. október 15-i, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozó előtt, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-i, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtezőt megelőzően keresték meg. "
    b)
    " A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek."
    Bármi is történt, nehéz lesz megmagyarázni.
    Vagy...?”
  • 8. SzórakészÍrókéz 2009. november 30. 10:22
    „Bunda volt, bunda lesz, míg a gyepen (stb.) foci lesz...”
  • 7. Reális 2009. november 30. 09:58
    „Etonak meg nyugati-csoport!”
  • 6. Batistuta 2009. november 30. 08:45
    „#4 LiamDevil! Ha vádaskodsz, állj elő a bizonyítékaiddal!!!”
  • 5. Cancer 2009. november 30. 00:04
    „Hiszek bennetek, sracok!”
  • 4. LiamDevlin 2009. november 29. 23:20
    „Mondjak két "játékost" akik biztosan bundáztak, a közelmúltban?
    Stark Péter
    Bajzát Péter
    Ez 100%...
    Ha belegondoltok, nektek is összeáll a kép..”
  • 3. zsirmi 2009. november 29. 22:28
    „NBII Keleti-csoport...”
  • 2. sorok_közt 2009. november 29. 22:12
    „Hááááát......Benneteket igen!”
  • 1. MindörökkéFradi 2009. november 29. 22:00
    „Nem kell nekünk bundázni...Igy is ugy is vernek minket:):):)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vesztegetési ügy a Magyar Kupa meccs előtt?

A Nemzeti Sport szerint a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének két mérkőzése előtt valaki telefonon nagyobb… Tovább olvasom