Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Két szakágban is indultak az EB-n

A Győr-Moson-Sopron Megyei Lovas Szövetségben értékelték az óév eredményeit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Lovas Szövetségben értékelték az óév eredményeit. Két szakágban Európa-bajnokságon vehettek részt megyei lovasok.

– Sikeres évet zártunk – nyilatkozta Orcifalvi István elnök. A szövetség első embere hozzátette: a megyei, országos és nemzetközi versenyeken elért szép eredmények mellett két szakágban (díjugratásban és militaryban Pirik Zsolt, Grundtner Gábor és Orcifalvi Borbála) Európa-bajnokságig is jutottak a versenyzőik. A magyar lovassport második legnagyobb megyei szervezete a Győr-Moson-Sopron megyei, 39 lovasegyesülettel és közel 200 aktív licences sportolóval.

Örömteli, hogy 2005-ben a megyei lovassport kiegészült egy ötödik szakággal, az ugró, a díjlovas, a fogat és a military mellett ezentúl  távlovas szakág is működik. A szakágak vezetőinek beszámolója alapján 31 hivatalos lovasverseny volt a megyében, ebből 18 ugró, 9 díjlovas, 2 fogat és 2 távlovas.

Tavaly három szakágban adtak át bajnoki díjakat.Díjugratásban idén négy kijelölt forduló eredményei alapján hirdettek bajnokokat. Kezdőlovas bajnok: Horváth Lilla Viola (Szigetköz LK). Ifjúsági bajnok:  Pausits Vilmos (Halászi LK). Felnőttbajnok: Kenese András (Canton LK). Legjobb kezdő ugró ló:  Afrodite (Pirik Farm LK). A bajnokság legjobb ugró lova: Cili (Halászi LK). A megye legjobb ugró lova: Havanna (Integrál LK).

A díjugrató szakághoz tartozik a megyénkben rendezett gyermek-lovasviadal. A kezdőlovas kategória bajnoka: Baksai Csilla (Cavaletti LK). A gyermeklovas kategória bajnokai: 11–14 éves korig: Oross Máté (Cavaletti LK). 15–18 éves korig: Simon Zsófia (Cavaletti LK). A rajtengedélyes kategória bajnoka: Horváth Barbara (Józsefházi Lovasudvar). Csapatbajnokság: Cavaletti Lovas Klub.
A kettesfogat-hajtóknál két megyei és egy megyén kívüli verseny eredményei alakították ki a végeredményt. Bajnok:  Fehér Mihály (Petkó-Szandtner LK).

A díjlovaglóknál alap, könnyű, közép és nehéz kategóriákban dőlt el a bajnokság négy forduló alapján. Ifjúsági díjlovagló bajnok:  Horváth Ágnes (Horváth & Lukács LK). Felnőtt díjlovagló bajnok:  Németh Gergely (Nagycenki SE). Legeredményesebb kezdő díjlovas: Horváth Angéla  (SMAFC). Legeredményesebb díjlovas:  Horváth Ágnes (Horváth & Lukács LK). Legeredményesebb díjló:  Jupiter (Horvát & Lukács LK). Legeredményesebb kezdő díjló:  Fanfaron Courcelle (SMAFC). Legeredményesebb díjlovagló klub:  Ádám Zoltán LK.
Ugyan írt ki bajnokságot a military szakág, de a tervezett két megyei versenyt anyagi gondok miatt nem sikerült megrendezni, így nem hirdettek bajnokot sem.
A távlovasoknál az első évben két versenyt rendeztek, de még nem volt kiírva bajnokság.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar kapitánykirály

"Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Baróti Lajos utolsó nagy korszakának sikereit… Tovább olvasom