Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Két soproni futballista emlékére

Hetven évvel ezelőtt, az 1936-os berlini olimpián két soproni futballista vett részt.

Scheidl Soproni II József pályára is lépett a lengyelek ellen, Kőmíves Imre a tartalékok között szerepelt.

A SFAC kiválósága, a soproni futballkirálynak nevezett Scheidl Soproni II József (1913–2000) és az SVSE remek hátvédje, Kőmíves Imre (1915–1988) hetven évvel ezelőtt beírta magát a magyar labdarúgás történetébe. Az amatőrválogatott tagjaiként részt vettek a berlini olimpián.

„Ez a gyerek tud, állapították meg a tribün aljában a fotball-habitüek – van benne élet, technika, minden, s a kis Scheidl II. egyszeriben sztárrá lett. Neve lett a fottballvilágban. A híre eljutott Budapestre is, s most kezdődik, amit némileg karriernek is lehet nevezni" – áll az 1936-os olimpia előtti évekből származó egyik újságcikkben. 
Scheidl „Peps" a berlini olimpián barátságot kötött a négyszeres olimpiai bajnok amerikai atlétával, Jesse Owensszel. Hívták különböző proficsapatokhoz, de ő  soha nem hagyta el Sopront, az 1900-ban alapított SFAC-ot.

A soproni futballkirály 1944 pünkösdvasárnapján játszotta ötszázadik bajnoki mérkőzését a SFAC színeiben az Angeron. Az ellenfél a Fradi amatőrcsapata volt a harmadik osztályban. „Peps" két góljával győztek a soproniak.

Az elsők között kapta meg 1993-ban a „Sopron sportjáért" kitüntetést.
Kőmíves Imre, becenevén Csiri, az SVSE középhátvédjeként szerzett hírnevet és került be az amatőrválogatottba. Az előkészületi mérkőzéseken végig szerepet kapott, az olimpián azonban a lengyelek ellen tartalék volt, a háromgólos vereséggel pedig a magyar csapat elbúcsúzott az ötkarikás szerepléstől, így Berlinben nem léphetett pályára. Az olimpiát követően Dániába utazott a magyar csapattal, két-három hetes túrán szerepeltek.

„Csiri" kitűnően fejelt: a mérkőzések előtt fehér kendővel kötötte be a homlokát, hogy az akkori focilabdák fűzője nehogy sérülést okozzon. A szurkolók kiváló szabadrúgónak és tizenegyeslövőnek tartották: volt rá példa, hogy az erősen meglőtt labda a kapussal együtt került a gólvonalon túlra.

Ő az SVSE-hez maradt hű, pedig „Pepshez" hasonlóan hívta többek között a Ferencváros és a Hungária is. Később sikeres edzőként tevékenykedett a Sotexnél és az SVSE-nél.

Napjainkban – elsősorban 1956, a kerek évforduló kapcsán  – Melbourne-t, a fél évszázaddal ezelőtti játékokat tálalja a média. Jelenleg is Ausztráliában nosztalgiázik a magyar olimpiás küldöttség, az egykori résztvevők felidézik az ötven évvel ezelőtti játékok hangulatát, eseményeit. Bár lassan eltelik az esztendő, ne feledkezzünk el a hetven évvel ezelőtti olimpikonokról sem, hiszen lett volna mire emlékezni.
Sopronban is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cannavaróé az aranylabda

Az európai újságírók szavazatai alapján Fabio Cannavaro, a Real Madrid olasz… Tovább olvasom