Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Két magyar ezüstérem

Minden jól ment egészen a döntőig a Raiffeisen Grand Prix soproni tornáján: egyéniben és párosban is volt magyar résztvevője a szombati utolsó fázisnak, ott viszont már csak az idegeneknek termett babér.

Egyéniben Bardóczky Kornél, párosban pedig a Kiss Sebő, Balázs György duó lett második a nyugat-magyarországi régió történetének legrangosabb teniszversenyén, a 15 ezer dollár összdíjazású Raiffeisen GP-n.

A második helyen kiemelt Bardóczky ellenfele az első helyre rangsorolt, hatalmas termetű osztrák Marco Neunteibl volt. Az osztrák fiú amilyen magas, erőteljes felépítésű, olyan hangosan is játszik, ütéseinek óriási nyögésekkel ad nem éppen fülbemászó „aláfestést". Egyes vélemények szerint emiatt a verseny idejére a vadak és a madarak messze elkerülték az erdőben a Szieszta Szálló környékét. A két alapvonalteniszt játszó játékos az első játszmát a rövidített játékra bízta, amelyben 5–3-nál Bardóczky közel került a szettnyeréshez. Ezután azonban zsinórban 4 labdát nyert meg az első kiemelt, s így övé lett az első szett.

A második játszmában 1–1 után Bardóczky elvette ellenfele adogatását, aki azonnal visszanyerte azt. A magyar játékos elég szélsőséges teljesítményt nyújtott, egy-egy játékon belül is képes volt csodás megoldásokra és bosszantó hibákra egyaránt. Így aztán hiába játszott Bardóczky jóval színesebben, a kissé gépiesen teniszező osztrák versenyző teljesítménye jóval kiegyensúlyozottabb volt, s így legyőzte magyar ellenfelét. Bardóczky szerint a döntő az volt, hogy az első szett végén nem ő, hanem Neunteibl nyerte a rövidítést.

Sokáig úgy gondolta a szépszámú érdeklődő: az elvesztett egyéni finálé után majd a Kiss, Balázs duó megnyeri a párost. Minden ennek megfelelően alakult, az első szettet magabiztosan 6–4-re hozták a cseh Novák, Vácek kettős ellen. A másodikban pedig már-már szinte a győzelem kapujába jutottak, ám mégsem tudtak belépni rajta. Ebben a játszmában 4–3-ra vezetett a magyar kettős, adogatott és 40–0-ra állt. Innen veszítették el saját szervájukat a mieink, és ettől annyira „leblokkolt" a fiatal magyar páros, hogy ezután már csak egy gémet tudott megnyerni. A csehek erőre kaptak, megjött az önbizalmuk, fordítottak és nyertek.

Férfi egyes döntő: Neunteibl (osztrák)–Bardóczky 7–6, 6–3.
Férfi páros döntő: Novák, Vácek (cseh)– Kiss, Balázs 4–6, 6–4, 6–1.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Raikkönené az első rajtkocka

Pályafutása során másodszor indulhat az első rajtkockából Forma-1-es futamon Kimi Raikkönen. Tovább olvasom