Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Két leány, egy eset

Második hazai meccsét is biztosan nyerte az Euroleasing-Orsi Sopron női kosárlabdacsapata, amely a héten a játékosállománya alapján többre hivatott olasz Chietit verte 85–63-ra.

Nem volt igazán magas színvonalú csata. Nem ez lesz az a meccs, amelyről még évek múltán is beszélgetni fognak a szurkolók hideg téli estéken, forralt bort kortyolgatva, vagy otthon a tűzhely mellett nosztalgiázva. Viszont biztos, hogy lesznek, akik számára sokáig emlékezetes lesz ez a mérkőzés. Az Orsi két fiatal játékosa, Honti Kata és Varga Rita számára mindenképpen, ők ugyanis első pontjaikat szerezték az európai topligában.

A mérkőzés lélektanilag az elmúlt évtized talán legjobb európai női kosarasa, Eva Nemcová számára lehetett különleges. Nemcová az előző évadot Sopronban kezdte, ám térde nem bírta az Euroliga-szintű terhelést. Most, a Chieti játékosaként, ellenfélként Euroliga-csapatban szerepelve tért vissza Sopronba. Mint megtudtuk, ő azért korántsem edz annyit, mint a Chieti többi kosarasa, ám az eddigi két meccsen messze csapata legjobbja volt. Az Orsi ellen viszont nem alkotott maradandót, görcsösen, sok hibával kosarazott – fényévekre volt korábbi önmagától ez az amúgy roppant szimpatikus sportember.

A lefújás után talán az Orsi tapasztalt irányítója, a sok-sok nagy csatában edződött Iveta Bieliková volt a legboldogabb, ő lett a meccs legértékesebb játékosa. Eddig nem igazán ment neki a játék, körülbelül olyan erőlködve kosárlabdázott az Orsi színeiben a korábbi meccseken, mint most Nemcová.

A szurkolók bizony enyhén szólva fanyalogtak is játéka láttán. – Nagyon örülök annak, hogy a csapat újra biztosan nyert – mondta Bieliková a lefújás után. – Az olaszok nem bírták az általunk diktált iramot, és bár a győzelem elsősorban a csapat érdeme, azért boldog vagyok, hogy végre nekem is jobban ment a játék, mint korábban, és ehhez a sikerhez azért már én is hozzátettem egy keveset.

A teljes történethez hozzátartozik, hogy az olasz edző elismerte: csapata egy idő után nem tudott mit kezdeni a soproniak gyors játékával, majd az amerikai légióssal, Pettisszel egyetemben elnézést kért azért az „afférért", amelybe a színes bőrű kosaras keveredett a meccs hajrájában Seres Évával. Mint a szakember kifejtette: az amerikai lányt az előző éjjel családi tragédia érte odahaza, és ennek is része lehetett abban – a csapat vergődése mellett –, hogy egy pillanatra elvesztette a fejét az olasz együttes legjobbja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Államosítják a Rekard-pályát?

A győri Rapid Futball Club megszűnésének jogcímén az állam tulajdonába kerülhet vissza a volt… Tovább olvasom