Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 14°C Még több cikk.

Két hónap múlva vb-rajt

Győrött jól haladnak az előkészületei a rövid távú duatlon-világbajnokságnak, amelyet május 19–20-án rendeznek a megyeszékhelyen.
„Ez lesz az egyik legnagyobb hazai sportesemény idén, de Győr számára mindenképpen a legjelentősebb, ami nagy feladatot és felelősséget ró a szervezőkre. A verseny központja a várost keleti–nyugati irányban átszelő Szent István út lesz" – mondta Molnár Péter, a szervezőbizottság elnöke a budapesti sajtótájékoztatón.

Szekeres Imre, a hazai szövetség elnöke szerint a megyeszékhely felkészült a viadalra és garancia lehet a jó versenyekre, illetve a kifogástalan szervezésre a 2002-es győri triatlon EB. A sportvezető hozzátette: a vb remek főpróbája lehet a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokságnak.

Márkus Gergely, az európai szövetség főtitkára arról számolt be, hogy az amatőrökkel együtt 40 országból mintegy 1000 versenyzőt várnak Győrbe. Azt is megjegyezte, a nemzetközi szövetségben pozitívan állnak a magyar pályázatokhoz, mivel amit a honi szervezők vállalnak, azt maradéktalanul és magas színvonalon teljesítik is.

Brassay Réka csapatban kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző elmondta: társaival együtt nagy reményekkel készül a győri vb-re, amelyen ismeretei szerint az ellenfeleken kívül a technikás pályával is meg kell majd birkózniuk.

Az esemény hivatalos megnyitója május 18-án, pénteken lesz, majd másnap rendezik a junior-, az U23-as és a felnőtt elit versenyeket, míg a szeniorok vasárnap állhatnak rajthoz, zárásként pedig a váltóviadalt láthatják a nézők.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Azonnali döntések kellenek

Berényi Jánossal, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének új elnökével a soproni múltról s a… Tovább olvasom