Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Két győzelemre a dobogótól

Az idei NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban új néven szereplő győrújbaráti együttes lekopírozta tavaly őszi teljesítményét. Az Unitrans- coop-Győrújbarát ugyanis öt győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el, s pillanatnyilag tizenegy pontjával a hetedik helyen áll.
– Az elején megint nehezen állt össze a csapat, s ennek köszönhető, hogy a szezon első mérkőzései nem úgy sikerültek, ahogyan vártuk – mondta Vesztergom Zoltán, a csapat vezetőedzője. – Az Alsóörs, a Széchenyi FSC és a Fotex II ellen megszerezhető lett volna akár mind a hat pont, s ezzel sokkal előbbre lennénk.

Javításra tavasszal nyílik lehetősége az együttesnek, a március 9-én rajtoló tavaszi szezonban a cél az előbbre lépés.
– Ötödikek lettünk tavaly, ezt a helyezést minimum el kell érnünk, de bízom benne, hogy még előbbre léphetünk – folytatta Vesztergom. – Sűrű a mezőny, csupán a hibátlan Elmax-Pápa ment el nagyon a többiektől. Pk és talán a második Celldömölk kicsit távolabb van tőlünk, a harmadik hely viszont még nem elérhetetlen számunkra, hiszen két győzelemre vagyunk csak a dobogótól. Úgy számoltam, hogy a tizenegy mérkőzésből nyolcat meg kellene nyerni, mert ezzel már komolyabb eredmény elérésére is van reményünk.

A felkészülés nem állt le a győrújbarátiaknál, hiszen az ünnepekig levezető edzéseket – többnyire futballoznak a játékosok – tart a vezetőedző, a komoly munka januárban kezdődik újra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ronaldo az Év Játékosa címet is besöpörte

Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint is a brazil Ronaldo volt az… Tovább olvasom