Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Két csapatot indítana az NBI-ben az Audi ETO - videó

Az Audi ETO évek óta egyeduralkodó a magyar bajnokságban és kupában, a BL-győzelemhez azonban világsztárokat kell igazolnia a klubnak. Az ETO-ból kiszoruló győri tehetségek a tervek szerint egy másik, helyi NBI-es csapatban szerepelhetnének.

Az Audi ETO 14. meccsét is megnyerte a a 2010/2011-es idényben, így továbbra is száz százalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokság tabelláját. Ez az állapot nem szokatlan, hiszen évek óta egyeduralkodó idehaza az ETO. A cél immár a BL-győzelem.

A Bajnokok Ligája sikerhez azonban "kész" világklasszis játékosok igazolása elengedhetetlen, ezért a klub egyedülálló utánpótlás bázisából kikerülő tehetségek legtöbb esetben a győriek első csapata helyett egy másik NBI-es, vagy külföldi csapat sorait erősítik. Talán nincs is olyan élvonalbeli hazai együttes, amelyben ne lenne győri nevelésű játékos.

A tervek között szerepel, hogy az Audi ETO egy másik NBI-es csapatot is indítana. Itt erősödnének, játszanának azok a tehetségek, akik pillanatnyilag még nem érettek arra, hogy a nemzetközi szinten a csúcsra törő ETO-ban szerepeljenek. Az Alcoa elleni győzelem után szurkolói ankétot tartott a klub. Konkoly Csaba beszélt a másik győri első osztályú csapat indításának lehetőségéről is.

Olvasóink írták

  • 11. cspogi43 2011. január 22. 13:54
    „Jó ötlet!kellene hozzá egy jó sportcsarnok is!”
  • 10. vikri 2011. január 21. 12:34
    „Hozzáértők! Van még ilyen példa a világon? (Real Madrid FC I., II. vagy Barcelona I., II. vagy MU I., II stb.) Ennyire nem tudnak mit kezdeni a pénzzel?”
  • 9. Hunicum 2011. január 21. 07:58
    „Azért megnéznék egy EHF Audi ETO I.- Audi ETO II. döntőt!”
  • 8. Tabita 2011. január 20. 20:49
    „szájjalártó "pofátlanság" pubi csapatát kellene átvenni,mert a kosárlabda idegen Győrnek,ez sport Sopronnak való.”
  • 7. Nagy3845 2011. január 20. 14:36
    „Az biztos, hogy valamit kezdeni kell a jelenlegi helyzettel, ami kb senkinek sem jó. Kézenfekvő megoldás, hogy be kell iktatni egy köztes lépcsőfokot a fiataloknak. Akkor fog mindenkinek jót fog tenni, ha mindkét fél, a klub és a játékos is lehetőségként éli meg a dolgot, azaz a két csapat közötti határvonal nem elválaszt, hanem összeköt majd. Bár benne van a pakliban, hogy a nagycsapat meg a jövőben valamilyen regionális bajnokság felé mozdul el.”
  • 6. ACSA 2011. január 20. 13:33
    „Ha nem engedik akkor lakítani kell egy fiók clubot!”
  • 5. mir 2011. január 20. 13:15
    „Szerintem nem fogják engedni de azért egy próbát megér”
  • 4. Nebuchadnezzar 2011. január 20. 12:40
    „#1. Infamous, az hogy valaki tehetséges, nem azt jelenti, hogy megüti az NB1 vagy ne adj Isten a BL színvonalát. Évek munkájával sok fiatal tehetséges játékosból lehet pár világklasszist nevelni, de sok tehetséges játékos képzés ellenére sem tud kiemelkedni az átlagból. Ugyanez a jelenség igaz festőkre, zenészekre, matematikusokra, mindenkire.

    A hír örvendetes! Jó megoldásnak tűnik a reménységek kinevelésére. Bár lehet, hogy némileg módosítani kell majd a NB1 szabályain, mert engedni kellene némi átjárhatóságot, de az se lenne "szerencsés", ha az ETO-1 vívná a kupadöntőt az ETO-2 csapatával.”
  • 3. Hunicum 2011. január 20. 12:31
    „1. hozzászólás Infamous 2011.01.20. 10:34

    Miért nem olvasod el a cikket?

    "A Bajnokok Ligája sikerhez azonban "kész" világklasszis játékosok igazolása elengedhetetlen..."”
  • 2. kikelet_ 2011. január 20. 10:47
    „talán mert ők világklasszis szintű játékosok...”
  • 1. Infamous 2011. január 20. 10:34
    „ha olyan tehetségesek a magyar fiatalok, akkor minek igazolnak külföldieket? saját maguknak mondanak ellent...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa-kupa: kiesett a SEAT-Lami-Véd Győr

A hazai vereség után idegenben is kikapott a francia Nantes-tól a SEAT Lami-Véd Győr a női… Tovább olvasom