Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Készül az éles meccsekre

Egy jelentős nemzetközi tapasztalatokkal bíró volt válogatott kapus kapcsolódott be hétfőn a Matáv Sopron labdarúgócsapatának edzéseibe. Hajdú Attilát Sopronban szerzett benyomásairól faggattuk.
– Teljesen kiheverte korábbi súlyos sérülését?

– A veserepedésem után rövid ideig úgy tűnt, nem csak a sportpályafutásom, az egészségem is komoly veszélybe került – mondja a kapus. – Szerencsére egy bravúros műtét rendbe tett mindent, ám az MTK-nál lejárt szerződésemet nem hosszabbították meg. Felépülésem után azért edzhettem a Hungária körúton, ám mivel nem voltam szerződtetett labdarúgó, csak edzéseken egymás elleni játékban volt alkalmam védeni. Úgy érzem, az edzettségi állapotom már jó, csak a meccsek légköre hiányzik.

– Sopronban hogy érzi magát?

– Az első nap után úgy látom, egy tiszta fejű, a sikert nagyon akaró, remek közösségbe kerültem. Pető Zolival és Balaskó Ivánnal együtt szerepeltem az MTK-ban, a többieket pedig ellenfélként ismerem, van a Matáv játékosai között néhány olyan futballista, akinek ellenfélként sikerült bevenni a kapumat.

– Már több sikernek volt részese. Még mi motiválja?

– Egyrészt imádom a futballt és nagyon szeretek védeni. Áprilisban leszek harminchárom éves, és nem szeretném, ha azzal a kellemetlen sérüléssel fejeződne be a labdarúgó-pályafutásom. Korábban volt két térdműtétem, azok után is „felálltam" a padlóról és érzek magamban annyi erőt, hogy ez most is sikerüljön. A Matávban a szezon kezdetéig lesz hat-hét edzőmérkőzésünk, bízom benne, hogy ezeken újra fel tudok pörögni az éles meccsek fordulatszámára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csúcsrangadó Hollandiában

Igazi csúcsrangadót rendeztek a holland bajnokságban, hiszen az első két helyezett találkozott… Tovább olvasom