Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Készen lesznek-e az olimpiai helyszínek?

Olympiában meggyújtják a lángot, hogy az több mint ötvenezer kilométer megtétele után augusztusban visszaérjen Athénba, és elkezdődjenek a harmadik évezred első olimpiai játékainak rendezvényei.
Négy hónappal a startpisztoly eldördülése előtt azonban a munkálatok meglehetősen kétségbeejtően állnak Görögországban. Az olimpiai falu és a játékoknak helyet adó sportlétesítmények többségének készültségi foka jócskán elmarad a tervekben megjelölt elvárásoktól. Az infrastrukturális fejlesztések állapota kritikus. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak - amely három évvel ezelőtt még azzal fenyegette a görög szervezőket, hogy az olimpiát más helyszínen fogja lebonyolítani, ha nem rendezik soraikat - már nincs választási lehetősége.

A hiányosságok egy része azonban nem a görög szervezők hibája. A mintegy egymilliárd dolláros biztonsági rendszer kiépítése például a külföldi alvállalkozók miatt késik, csakúgy, mint a hollywoodi képminőséget biztosító, éjszakai világítási rendszerek szerelése, amely szintén csúszik. Ráadásul az Athént elborító építési területek miatt a város az ókori görög csoda helyett világháborús látványt tár az utazó elé - holott heteken belül kezdődik a turistaszezon. Jövendő tévénézők és a sportolók egyaránt szurkolnak az újonnan választott kormánynak, hogy képes legyen optimizmusát tettekre váltani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy hónapra bezárják a kapukat?

Helyi sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy egy hónapra bezárják a római Stadio Olimpicót,… Tovább olvasom