Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Készen lesz-e időben az olimpiai falu?

Georgesz Szufliasz görög környezetvédelmi miniszter arra kéri a kormányfőt, halassza el a az augusztusi olimpiai játékok időpontját. Véleménye szerint 1997 óta nem haladtak túl sokat az építkezésekkel, a belépőjegyek nagy részét pedig nem tudták eladni.
Az athéni olimpia augusztus 13-ai nyitó ünnepségéig a főváros minden építési területén éjjel-nappal, három műszakban dolgoznak azon, hogy az olimpiai falu időben elkészüljön. Georgesz Szufliasz görög környezetvédelmi miniszter ennek ellenére aggodalmának adott hangot a héten.

Legutoljára pedig a kormányfőhöz azzal a kéréssel fordult, halasszák el az eseményt.

Ellinkelés

- Az infrastrukturális építkezések késése, illetve a jegyárak vártnál lassabb fogyása indokolja a kérésemet -jelentette ki a miniszter a sajtó érdeklődésére.

Szufliasz korábban közölte, hogy a tárca már 1997-ben is ellenezte a játékok megrendezését, szintén a feltételek elégtelensége miatt. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök azonban leszögezte, a játékok szervezését az ország már 1997-ben elkezdte.
A szervezőbizottság (ATHOC) szóvivője negatív hangulatkeltésnek tartja a miniszter nyilatkozatát, amely az esemény imázsát is rontja. Gianna Angelopulosz-Daszkalaki, a bizottság elnöke hozzátette, mindazonáltal az előkészületek utolsó szakaszában még nagyobb erővel kell az építkezésekre koncentrálni.

Káosz előtte és utána

Szufliasz érvei közt elmondta, az építkezések befejeztével jelentősen nőhet a munkanélküliség az országban. A közlekedési káosz lehetőségét is kiemelte. A szervezőbizottság előzetes felmérései alapján azonban az athéni polgárok 43 százaléka szabadságra megy augusztusban, így várhatóan elmarad a nyári közlekedési káosz.

A játékok halasztásának kérdéséről a napokban konzultál Georgesz Szufliasz a kormányfővel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még nem óvott a Debreceni vsc

Tovább gyűrűzik a Tököli-ügy. Még nem óvott a Debrecen. Szieben László ligaelnök magyarázza a… Tovább olvasom