Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Kényszerpihenőn a fiatal győri védő

Labdarúgás - A Győri ETO FC legutóbbi székesfehérvári vendégszerepléséről megint mentőautó szállított el egy győri labdarúgót.
Dorogi Attila, a zöld-fehérek 21 éves játékosa súlyosnak tűnő sérülést szenvedett csapata szerdai Ligakupa-találkozóján.

„A nyolcadik perc környékén az egyik hazai játékossal együtt ugrottunk fel a labdáért, majd összefejeltünk – mesélte a győri futballista. – Megijedni sem volt időm, rövid időre el is veszítettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem, már a mentőautóban – ami közben bejött a pályára – feküdtem."

Mint utóbb kiderült, Doroginak szerencsére nem lett komolyabb baja.

„Körülbelül tíz centiméter hosszan felrepedt a fejbőröm, amit hét öltéssel kellett összevarrni. A kórházban természetesen megröntgeneztek, a vizsgálat nem mutatott ki sem törést, sem repedést. Ettől függetlenül egy ideig nem focizhatok: hétfőig semmiképp nem vehetek részt még az edzéseken sem."


Dorogi Attilát (30) egy ütközés után a mentők vitték kórházba.
Dorogi Attilát (30) egy ütközés után a mentők vitték kórházba.



Ahogy azt korábban megírtuk, a zöld-fehéreknek nem lehetnek kellemes emlékeik a székesfehérvári vendégszerepléssekkel kapcsolatban.

Még márciusban szintén Ligakupa-találkozón az észt Jarmo Ahjuperának tört el a lába a Sóstói Stadionban.

„Ugyan még most is fáj a fejem, de nem sérültem meg olyan súlyosan, mint a csapattársam, s így szerencsére gyorsabban visszatérhetek a pályára" – tette hozzá a futballista.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamilton csatázni akar Schumacherrel

FRISSÜLT - A címvédő Lewis Hamilton óriási lelkesedéssel tekint a lehetőség elé, hogy bő három hét… Tovább olvasom