Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Keglovich Balfon gyógyult

labdarúgás - Látványosan gyógyul a balfi szanatóriumban Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó, aki ma hazatérhet az otthonába.

Az 1968-ban Mexikóban aranyérmet szerzett csapat tagja  huzamosabb ideje bajlódott a bal térdével, mígnem a közelmúltban  dr. prof. Hangody László sikeres térdprotézisműtétet hajtott végre rajta. Ezt követően került a balfi szanatóriumba, ahol a dr. Kiss Antal Mária főorvos asszony vezette szakmai stáb gondos kezelésének köszönhetően szinte újjászületett a 67 éves, népszerű sportember.

Az idősebb korosztály jól emlékszik még a csupa szív játékosra, aki Sopronban született. Első sikerei színhelyén,  a nagy múltú SVSE-ben találkozott a régi játékostársaival, felidézték az egykori szép emlékeket. Mint mondta: gyógyulásához nagymértékben hozzájárult az ő szeretetük is, de ami szomorúsággal tölti el, hogy az öregfiúkcsapatban egyre kevesebben vannak a hajdani játszótársak közül.

A hűség városából indult, de már több évtizede Győrben élő focilegenda azt mondja, évtizedek után is úgy érez, hogy mindkét várost az otthonának tekinti. Örül az ETO  jelenlegi sikereinek és bánkódik az FC Sopron helyzete miatt.

A negyven évvel ezelőtt Magyar Népköztársasági Kupát nyert Győri ETO-ban.  Hátsó sor, balról: Tóth,  Somogyi, Orbán, Nell, Kiss, Izsáki. Első sor: Szaló, Keglovich, Varsányi,  Győrfi, Stolcz.

Páder Vilmos

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idegenbeli kupacsaták

Labdarúgás - A Győri ETO FC Tatabányán, az FC Sopron pedig Zalaegerszegen lép szerdán 13 órától… Tovább olvasom