Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Kedvező kosármérleg

A GySEV-Orsi minden tekintetben felülmúlta a Pécset, a Postás a hajrábeli bakik miatt veszített Miskolcon a női kosárlabda-bajnokság elődöntőiben. Az Ászok a bentmaradásban, a SMAFC-Roto Elzett a feljutásban reménykedik.

Eredményes Bevilaqua-bombák

Régen játszott már úgy a GySEV-Orsi női kosárlabdacsapata, ahogy tette azt a Pécs ellen a keddi elődöntőn az első félidőben. Az a kosárlabdázás végre méltó volt a klasszisokkal teletűzdelt együtteshez.
Amint azt Natalia Hejková, a GySEV szakvezetője is kifejtette: az első 20 percben egész egyszerűen nem volt gyenge pont a bajnoki címvédő játékában.
A záró negyed 6–0-s pécsi „szakaszgyőzelemmel" indult, ám újra jött egy távoli „Bevilaqua-bomba", amely gyakorlatilag végleg eldöntötte a meccset. Az ausztrál irányító 5 távoli kísérletéből 4 bement, a 80 százalékos találati arány a triplák tekintetében egészen kiemelkedő – főleg úgy, hogy egy ilyen fontos meccsen, kritikus pillanatokban talált be.
Fontos faktor volt a győzelem kivívásában, hogy a GySEV lepattanózásban 39:33 arányban riválisa fölé tudott kerekedni.

Nem a Diósgyőr nyert, a Postás vesztett

Minimális különbségű, egypontos vereséget szenvedett Miskolcon a másik elődöntő második felvonásán a Soproni Postás női kosárlabdacsapata. Persze itt nem a különbség, hanem a győzelmek száma számít, így aztán a felek pénteken újra találkoznak, ezúttal Sopronban.
– Az első öt percet leszámítva gyakorlatilag végig mi vezettünk, ellenőrzésünk alatt tartottuk a meccset – fejtegette Meszlényi Róbert, a Postás edzője. – Amikor megközelített bennünket a Diósgyőr, mindig tudtunk újítani, az utolsó másfél percben aztán csináltunk néhány butaságot, ezt kihasználva nyert a hazai csapat. Nem vagyunk elkeseredve, nagyon bízom benne, hogy pénteken, saját pályánkon kivívjuk a döntőbe jutást.

Értékén kezelik a sikert

Meglepő, de a látottak alapján megérdemelt sikert aratott Kecskeméten, az Univer otthonában a Soproni Ászok férfi kosárlabdacsapata. Több mint fél év után nyert újra bajnokit, Szalai János irányításával pedig először.
– Elutazáskor reménykedtem abban, hogy sikerül egy jó, szoros meccset játszani. Végre jó ideje nagyjából azonos kerettel dolgozhatok és most a harmadik negyedet leszámítva visszakaptam azt, amit gyakoroltunk. Látótávolságba került a Dombóvár. Remélem, most, hogy hosszú idő után megérezték a fiúk a győzelem ízét, lendületet ad nekik – nyilatkozta az edző.
A SMAFC-Roto Elzett különös előzmények után nyert a fővárosban a Diana ellen. Az egyetemiek vonaton utaztak a rájátszás első körét záró igen fontos meccsre és bizony az út jelentős szakaszán ácsorogtak a fiúk. Útközben ebéd sebtiben egy restiben... A második helyen zárták ezt a kört, a play offban pályaelőnnyel a PVSK-val vívnak három nyert mérkőzésig zajló párharcot. Ha ezen esetleg sikerrel túljut, a Nyíregyháza–Nagykanizsa párharc győztesével meccselhet hasonló módon az A csoportért a SMAFC.
Rájátszás a 9–12. helyért
1.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lengyelek szerezték meg a második helyet a Hoki VB-n

A lengyelek szerezték meg a második helyet a divízió II-es jégkorong világbajnokságon, miután az… Tovább olvasom