Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Kassai Viktor vezeti a Barca-MU BL-döntőt!

Lesz magyar szereplője a Bajnokok Ligája döntőjének! Immár hivatalossá vált, hogy Kassai Viktor vezeti a szombati Barcelona–Manchester United mérkőzést.

Az UEFA Játékvezetői Bizottságának döntése értelmében Kassai dirigálhat a fináléban.

A világbajnokságon a német–spanyol elődöntőt vezető Kassai Viktor a nyolcaddöntőben is szerepet kapott a legrangosabb európai kupasorozat mostani kiírásában, akkor az egy évvel korábbi BL-döntő "visszavágóján", az Inter–Bayern München csúcsrangadón dirigálhatott. Most pedig valóban a BL-döntő jutott neki.

A magyar éljátékvezető munkáját Erős Gábor (39) és Ring György (30) asszisztensek, Fábián Mihály (31) és Bognár Tamás (32) a két kapunál elhelyezkedő játékvezető segítők, Vad II István (31) pedig mint tartalék játékvezető támogatja majd. Az UEFA a mérkőzésre még egy asszisztenst ("biztonsági tartalékot") jelölt Kispál Róbert (41) személyében, így ma reggel hét magyar játékvezető szállt fel a Londonba tartó gépre.

A 35 éves játékvezető minden idők legfiatalabb bírója lesz, aki a Bajnokok Ligája döntőt dirigálhat.

Nem ez az első eset, hogy magyar bíró dirigálja a legrangosabb kupadöntőt. Puhl Sándor személyében 1997-ben, a Juventus–Dortmund mérkőzésen már érte hasonlón megtiszteltetés a magyar játékvezető kart.

Olvasóink írták

  • 8. nasi12 2011. május 29. 08:15
    „Kedves KissLaszlo!
    Te aztán tényleg egy félresikerült barom vagy!
    - -
    Volt egy világesemény, ahol egy magyar csapat bemutatta ország világnak, hogy hogyan kell profi szolgáltatást nyújtva levezetni a világ egyik legnagyobb találkozóját, és ott volt egy másik magyar csapat vezetője, (EU soros elnök) aki szintén megmutatja ország-világnak, hogy hogyan kell egy egész Európányi csapatot megfelelően vezetni!
    Sőt!
    Orbán az EU soros elnökeként ingyen volt a találkozón, és Platíni mellett kellett ülnie, sőt még parolázni is illett a győztesekkel!
    Akiknek ez nem tetszik, és az a baj, hogy mindkét Viktor magyar, na azoknak kellene "kávézót nyitni Bécsben". (idézet fetyótól)”
  • 7. asvel 2011. május 27. 23:24
    „Azért a sok dicséret mellett jó lenne, ha Kassai a hazai NB1-ben is le tudna végre hiba nélkül egy mérkőzést vezetni...”
  • 6. CsabaKiraly 2011. május 27. 01:33
    „Nem beszelve arrol, hogy Puhl a VB dontot is vezetett. Talan fel kellene adni nekunk vegleg a focival es CSAK birokat nevelni. Olcsobb lenne es tobb penz maradna az olimpiai sportokra :-)”
  • 5. sándor71 2011. május 26. 17:01
    „Videoton?Az milyen betegség?”
  • 4. galicza 2011. május 26. 12:49
    „Idén Kassai, jövőre a videoton, most jön el a magyar foci aranykora. Szombat este tuti a Digi Sport előtt fogok ülni, már a vb-n is öröm volt nézni ahogy Viktor a világsztárok közt futkos.”
  • 3. KissLaszlo 2011. május 26. 12:00
    „Pedig Ő is Viktor és mégis sikeres. Nem mint ez a félre sikerült másik. Gratulálok, csak így tovább!”
  • 2. krisztian75 2011. május 26. 11:44
    „Igen-igen-igen!!! Végre megint bejutottunk a BL-döntőbe! :) Amúgy gratula, megérdemli!”
  • 1. Infamous 2011. május 26. 11:04
    „gratula de miért csak a bírókba vagyunk jók?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élsport és az anabolikus szteroidok

A mind lenyűgözőbb sportteljesítmények érdekében a sportolók gyakran semmitől sem riadnak vissza,… Tovább olvasom