Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Karl-Erik Böhn majdnem sírt örömében, Lekic `élete meccséről´ beszélt

A Valcea elleni győztes BL-elődöntő után két boldog ember, Karl-Erik Böhn és Andrea Lekic fülig érő mosollyal nyilatkozott Veszprémben.

Andrea Lekic: "tudtuk, hogy nem blokkolunk le még egyszer, mint Romániában"  

"Az első pillanattól kezdve az utolsóig hittünk magunkban. Tudtuk, hogy az a szörnyű 15 perc, ami Romániában megtörtént a második félidő elején, még egyszer nem fordulhat elő velünk.

Egész héten nyugodtan, magabiztosan edzettünk, s végig remek volt a csapat hangulata.

Úgy gondolom, bebizonyítottuk, hogy csapatunk remek egységet alkot. Külön öröm számunkra, hogy ilyen magas színvonalú, látványos kézilabdával tudtuk a szurkolókat kiszolgálni.

Karrierem eddigi egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb mérkőzése volt a Valcea elleni visszavágó, s elmondhatatlanul jó érzés, hogy sikerrel vívtuk meg ezt a küzdelmet.

Jelenleg győriek a világ legboldogabb női kézilabdázói, s azt hiszem, megérdemeljük, hogy pár napig kiélvezzük ezt a győzelmet" – mondta Andrea Lekic, a Győri Audi ETO KC szerb idegenlégiósa.


Andrea Lekic öt góllal járult hozzá a Valcea legyőzéséhez.
Andrea Lekic öt góllal járult hozzá a Valcea legyőzéséhez.


Karl-Erik Böhn: "a kritikus percek után ismét meg tudott újulni a támadójátékunk" 

Karl-Erik Böhn szerint az volt a kulcsmomentum, hogy "az első félidőben végig, míg a másodikban rövid ideig tartó, kisebb megingást leszámítva végig rendkívül magas szinten kézilabdáztunk.

Tény, hogy a második félidő elején picit leültünk, néhányszor nem is volt szerencsénk a kapufával, de a kritikus percek után ismét meg tudott újulni a támadójátékunk".


Karl-Erik Böhn BL-döntőbe vezette csapatát.
Karl-Erik Böhn BL-döntőbe vezette csapatát.


"Örülök, hogy a lányok megmutatták nagyszerű fizikai felkészültségüket, s az utolsó pillanatokig remekül működött a csapategység.

A Veszprémi Arénát csak dicsérni tudom, s természetesen köszönöm csodás szurkolóinknak, hogy szinte Győrben éreztük magunkat, s ilyen forró hangulatot teremtettek" – zárta szavait az Audi ETO mestere, aki azt is elárulta: annyira örült a BL-döntőnek, hogy a meccs után örömében kis híján elsírta magát.


A nyolc gólos ETO-győzelemmel végződött BL-elődöntő tudósítását és sok-sok fotót ide kattintva találnak!


Olvasóink írták

  • 5. Táncos 2012. április 08. 14:28
    „umberto! Eddig mindig minden edző és játékos megköszönte a szurkolást Győrben, ezzel sosem volt gond!”
  • 4. Oreg35 2012. április 08. 10:21
    „Gratulálunk lányok! Nagyon szorítottunk hogy sikerüljön. Büszkék vagyunk Rátok, csak így tovább!”
  • 3. mc 2012. április 08. 09:35
    „Ha nem is mi, de a MIEINK!”
  • 2. alekínyó 2012. április 08. 07:32
    „umberto: LEGYEN IGAZAD! HAJRÁ ETO!!!”
  • 1. umberto 2012. április 08. 00:12
    „Végre egy edző, aki megköszöni a szurkolást, és végre egy csapat, akinek lehet szurkolni!

    Most nem kell más, mint hogy JÁTSSZUNK a döntőben, és most meglesz!

    Mert ez a legjobb csapat, és mert mi vagyunk a legnagyobbak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Primeau irányításával először nyert a jégkorong-válogatott

A jövő héten kezdődő divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott 4-2-re nyert… Tovább olvasom