Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Kajakosok az élen

Ismét a Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem adott otthont a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány és a BMC Rádió Kft. által megrendezett gálaestnek.
Kammerer Zoltán Borkai Zsolt egykori olimpiai bajnok tornásztól vehette át a legjobb győri férfi sportoló vándordíját.
„Az év sportolói Győrött 2002-ben" címmel a legjobb női és férfi sportolókat, a legjobb csapatot, edzőt, az év felfedezettjét díjazták, továbbá átadták a BMC Rádió hallgatói díját, valamint az életműdíjat is. A nők mezőnyében Csay Renáta kajakos, Földingné Nagy Judit maratoni futó és Pócza Barbara teniszező között dőlt el a díj sorsa. A legjobbnak végül a szavazatok alapján a Győri Vízisport SE Spanyolországban világbajnokságot nyert versenyzőjét, Csay Renátát választották a szakemberek, aki ezzel megvédte tavalyi elsőségét.

Ugyancsak 2001 legjobbja lett a tavalyi esztendőben az első a férfiak között is, ráadásul Kammerer Zoltán szintén kajakozik. A kétszeres olimpiai bajnok idén ugyan aranyat nem lapátolt össze, de két Európa-bajnoki ezüstérme és egy világbajnoki bronzérme elegendőnek bizonyult, hogy megelőzze Szeglet Zsolt atlétát és ifj. Laczik Zsolt sportlövőt.
A csapatversenyben a Graboplast-ETO az előző két díjazotthoz hasonlóan ismételt, a honi pontvadászatban harmadik, az EHF-kupában második női kézilabdacsapat a Tento-ETO férfi kéziseinél és a Győri Lövész Klub Égi Dániel, Szabó Attila, ifj. Laczik összetételű futócéllövő-csapatánál bizonyult jobbnak.

Az eredményekhez természetesen edzőkre is szükség van, így róluk sem feledkeztek meg az idei díjkiosztón. A szakemberek képletes versenyében először győzött a sportlövőket oktató Laczik Zsolt, aki Vura József kézilabdatréner és Pri József ökölvívóedző előtt volt „befutó".
A BMC Rádió hallgatói díját Tóth László, a csapatversenyben második Tento-ETO mestere kapta.

Tavaly adták át először az év felfedezettje kitüntető címet. Akkor Görbicz Anita kézilabdázó vihette haza a serleget, most viszont egy fiatalember állhatott fel a pulpitusra, hiszen a díjazott az ökölvívók kadett-világbajnokságán második Nagy András, a Győri Dózsa-Ring Box Club versenyzője lett.

Negyedszer adták át az életműdíjat, amit ezúttal a márciusban 90. életévét betöltő Kádár Árpád kapott. A testnevelő-edző elsősorban a tornasport és a tenisz meghonosításában és széles körű elterjedésében játszott nagy szerepet Győrött.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Otthonában kapott ki a Werder Bremen

Felemásra sikerült a szombat a német labdarúgó Bundesliga magyar érdekeltségű együtteseinek: a… Tovább olvasom