Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Kajak-kenu VB: tíz győri a világbajnokságon

Stílszerűen a Gróf Széchenyi rendezvényhajó fedélzetén csapatbemutató sajtótájékoztatóval búcsúzott tegnap a gyorsasági válogatott, amely ma reggel indul a duisburgi világbajnokságra.
A harminckilenc versenyzőből álló csapat tagjai között öt-öt győri színeket képviselő kajakos és kenus található.

Storcz Botond szövetségi kapitány lapunknak elmondta, hogy tíz éremmel lenne elégedett, hiszen mind a négy szakág rendelkezik dobogós helyezésre alkalmas egységekkel. Az éremszerzők között pedig feltétlenül számít a győri kajakos Dusev-Janics Natasára, Csay Renátára, Fazekas-Zur Krisztinára, Kammerer Zoltánra, valamint a kenus Lakatos Zsanettre és Takács Kincsőre.

A tizennyolcszoros világbajnok Janics három sprintszámban is rajthoz áll.
– Remekül ment a hajónk Katival (Kovács Katalin harmincegyszeres világbajnok – a szerk.), így a 200 méteres távokon optimisták lehetünk – nyilatkozta Natasa. – Ötszáz méteren párosban nagyon kell figyelnünk elsősorban az olimpiai bajnok Weber, Dietze német duóra, akik a hazai pálya előnyét is élvezik. Egyesben kétszáz méteren viszont biztosan nagy lesz a „tolakodás", hiszen az olimpiai bajnok Carrington, a lengyel Európa-bajnok Walczykiewicz és a legutóbbi világbajnok spanyol Portela is ott lesz a mezőnyben. Persze a legfényesebben csillogó érem nélkül most nem szeretnék hazajönni.

Meglepően magabiztos az újoncot is soraiban tudó, ötszáz méteren induló olimpiai bajnok női kajak négyes győri tagja, Fazekas Krisztina is, aki szerint a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas, Vad Ninetta összetételű egység ezúttal is teljesíteni fogja a feladatát. Nevezetesen elsőként ér célba.
– Persze ehhez a fehéroroszoknak, a németeknek és a lengyeleknek is lesz néhány szavuk, elsősorban őket tartjuk a nagy vetélytársaknak – jegyezte meg a Graboplast VSE olimpiai bajnok versenyzője. – Ám nem kell félteni bennünket, felkészültünk alaposan, jól megy a hajónk.

Csay Renáta, a maratoni női szakág állócsillaga, tizenkétszeres maratoni világbajnok ez évi fantasztikus sikerei ellenére visszafogottabban fogalmazott: – A gyorsasági Európa-bajnokságot sikerült megnyernem, ám világbajnokságon először indulok. A duisburgi pályán sem versenyeztem, ahol a mezőnyt ismerve elsősorban az angol, spanyol, német, új-zélandi és ausztrál ellenfelekre kell figyelnem. Ezen a távon sok függ a helyezkedéstől, az edzőmmel igyekeztünk megfelelő taktikát kidolgozni. Egy éremmel elégedett lennék...

Csak halkan tette hozzá: – Persze a célom, hogy most is próbáljak nyerni.
Kammerer Zoltán, az 1000 méteren versenyző férfi négyes hajó vezérevezőse elégedett lenne egy éremmel. A színét nem határozta meg, hiszen ebben a versenyszámban már a dobogóra jutni is nagy dicsőség. A győri kajak-kenu sport ikonja tisztában van vele, hogy pokolian nehéz futamok elé néznek Duisburgban is, különösen az ausztrál olimpiai bajnok, a kontinensbajnok fiatal cseh, a német és a portugál egységgel kell számolniuk.
A nemzetközi színtéren is rohamléptekkel fejlődő női kenuszakág két győri képviselője Takács Kincső és Lakatos Zsanett, akik a wellandi U23-as világbajnokságon párosban aranyérmet szereztek. A szakvezetés már a felnőttmezőnyben is érmet vár tőlük.

– Tudjuk, hogy a felnőttek között már nem lapátolhatunk az esélytelenek nyugalmával – állapította meg Zsanett, aki egyes hajóban is rajthoz térdel majd Duisburgban. – Azonban harcra készek vagyunk és újra szeretnénk megelőzni kanadai riválisainkat, hogy ismét a dobogó csúcsára állhassunk.
A sprint négyes váltóban induló kajakos Hérics Dávid és a három kenus, Lantos Ádám (ő három sprintszámban szállhat hajóba), Nagy Péter (egyesben 500 méteren is képviseli a magyar színeket) és Varga Dávid (a C IV 1000 méteren induló egység tagja) számára elsősorban a pontszerzés az elvárás. De közülük Nagy Péter is okozhat kellemes meglepetést.
Érthetően a győri szakvezetés örömmel nyugtázta, hogy Duisburgban tíz Rába-parti versenyző képviselheti hazánk színeit a felnőttviadalon.

– Ilyen létszámban a sportág gyorsasági felnőtt-világbajnokságán még nem szerepeltek kajakosaink és kenusaink – újságolta Kadler Gusztáv, a Graboplast VSE szakosztályvezetője, aki a magyar szövetség általános alelnökeként egyúttal a delegáció vezetője is. – Ezúttal az idősebb és fiatalabb generáció tagjai egyaránt megtalálhatók a keretben. Ez a világbajnokság ugyan már a riói olimpiára való felkészülés első nagy állomása, de biztos vagyok benne, hogy az eredmények ezúttal sem maradnak el. Jósolni nem szoktam, de biztos vagyok benne, hogy a győri klub tagjai több éremmel is hozzájárulnak majd a németországi világbajnokságon a válogatott sikeres szerepléséhez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda: amerikait tesztelnek

A 25 éves, 191 centi magas amerikai Brian Fisher személyében megvan a Sopron KC férficsapatának… Tovább olvasom