Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Kajak-kenu: győri éremeső Szingapúrban

A győri Csay Renáta egyesben és klubtársával, Farkasdi Ramónával párosban is győzött a szingapúri maraton-világbajnokságon.
Szintén világbajnok lett Győrből az ifista Czéllai-Vörös Zsófia, míg Bedőcs Krisztina, Takács Tamara, Varga Patrik és Szalay Bence érmet szerzett.

A felnőtteknél női kajak egyesben Csay Renáta hasonlóan nagy fölénnyel lett világbajnok, mint tavaly, az ifjúságiak között – itt 17 km volt a táv – a Kiszl Vanda, Czéllai-Vörös Zsófia összetételű kajak páros, valamint a Bodonyi András, Viola Viktor kenus duó győzött – utóbbi egység megvédte címét. A Hagymási Réka, Takács Tamara kettős, illetve a Varga Patrik, Szalay Bence duó harmadikként ért célba ezekben a számokban.

„Csay Reni csakúgy, mint tavaly, idén is leiskolázta a mezőnyt, simán megvédte a címét. Ő olyat tud, mint senki más a világon ebben a versenyszámban. Az iszonyatos melegben és párában vállalta, hogy egyedül végigcsinálja a huszonöt kilométeres távot, a többiek a nyomába sem értek. Becsülettel helytállt Kollár Judit is, aki már évek óta munka mellett jár edzésre, ő negyedik lett" – mondta Hüttner Csaba csapatvezető.

A felnőtt kenusoknál – ahol szintén 25 km volt a táv – a sík vízen olimpiai és világbajnok Vajda Attila sokáig vezetett, a végére azonban elfáradt, és hetedik lett. A szám másik magyarja, Nagy Péter negyedikként zárt. Férfi kajakban ugyanakkor jutott érem a magyaroknak: Petrovics Máté nagy bravúrral harmadik lett.

„Igazán eredményes napot zártunk, hat érmet, három aranyat nyertünk szombaton, ez önmagáért beszél. Annak külön örülök, hogy minden versenyzőnk nagyon nagyot küzdött" – tette hozzá Hüttner.
Párosban Csay Renáta ugyanúgy, ahogy tavaly, idén is duplázni tudott, miután diadalmaskodott Farkasdi Ramónával.
„Ramóna verhetetlen Szingapúrban. Tavaly ifjúsági olimpiát nyert a különleges ázsiai helyszínen, most pedig maratoni világbajnokságot" – folytatta Hüttner Csaba.

Csay Renáta nem talált legyőzőre Szingapúrban sem
Csay Renáta nem talált legyőzőre Szingapúrban sem


A másik magyar páros, Bedőcs Krisztina és Bara Alexandra a második helyen ért célba, azaz kettős magyar győzelem született.
Kenuban a Kövér Márton, Györe Attila csepeli duó nyerte az aranyérmet, rendhagyó körülmények között.

„Egy spanyol páros ért elsőként célba, de őket kizárták, mert nem a kijelölt íven közelítették meg az egyik bóját. A spanyolok már menet közben is tudták, hogy valószínűleg kizárják őket, ennek ellenére teljesítették a távot, az utolsó körben léptek el Attiláéktól" – mesélte Hüttner.

Ugyanebben a számban a Vajda Attila, Fürdök Gábor páros a negyedik helyen végzett.

A férfi kajak párosoknál a rendkívül erős mezőnyben a hatodik és hetedik helyet csípték el a magyar egységek, a Salga István (Graboplast VSE), Ceiner Benjámin kettős valamivel gyorsabb volt, mint Petrovics Máté és Börcsök Balázs.

„Magyarország megnyerte az összetett csapatversenyt, illetve a női és a kenus csapatversenyt is. Minden elismerés a sportolóké, akik a nagyon nehéz időjárási körülmények között is mindig a tudásuk legjavát hozták ki magukból" – összegezte a világbajnokságot a csapatvezető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kórházba került Albert Flórián

A legendás labdarugó, Albert Flórián a múlt héten kórházba került, állapota kielégítő, de a héten megoperálják. Tovább olvasom