Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Jubileumot ünnepeltek

Jubileumi teremkosárlabda-fesztivált rendezett a gyõri sportigazgatóság és a városi kosárlabda-szövetség.

Jubileumi teremkosárlabda-fesztivált rendezett pénteken a Magvassy Mihály Sportcsarnokban a győri sportigazgatóság és a városi kosárlabda-szövetség. A rendezvény idén „ünnepelte" tizedik születésnapját. A kézilabdázók helyett ezúttal rendhagyó módon a streetball kedvelői töltötték meg tegnap a győri Magvassy Mihály Sportcsarnok küzdőterét. A városi sportigazgatóság és a kosárlabda- szövetség ugyanis immár tizedik alkalommal rendezte meg a hagyományos, jubileumi teremkosárlabda-fesztivált. A különböző korosztályok képviselői nyolc pályán mérhették össze a tehetségüket. Egy palánkra három játékos ugyanennyivel szemben küzdött a pontokért.

A viadalon népes mezőny gyűlt össze. Mühl Zsuzsanna, a sportigazgatóság sportszervezője elmondta: hét kategóriában öszszesen hetvenöt csapat nevezett a versenyre, amelynek időpontja mindig karácsony és szilveszter közé esik. „Elsősorban a szünetüket töltő fiataloknak kínálunk sportolási lehetőséget. Nemcsak ilyenkor, hanem júniusban is, amikor az utcai fesztiválra hívjuk a sportág kedvelőit. Minden résztvevőnek emlékpólót adunk ajándékba, ráadásul meghívjuk őket egy pohár pezsgőre, így kívánva nekik jelképesen is boldog új esztendőt. Hat VIP-együttes is parkettre lép. Közülük szeretném kiemelni a színészeket, akik rendszeres résztvevői a rendezvénynek. A városi sportigazgatóság is indított egyébként egy csapatot."

A győri Mujzer Richárd barátai társaságában érkezett a fesztiválra. Horváth Zoltánnal, Horváth Dániellel és Aranyi Ákossal közösen döntöttek úgy, hogy a csapatuknak a „Tövig nyomd a kuplungot megint" nevet adják. Az utolsó szó egyáltalán nem véletlen. „Tavaly voltunk ugyanis először itt és remekül éreztük magunkat, nagyon tetszett a hangulat, ezért döntöttünk a visszatérés mellett. Három mérkőzésünk van, de nem az eredmény, hanem a jó szórakozás, a buli a fontos. A kosárlabda mellett más sportágakat is űzünk, így például néhányan közülünk fociznak, kézilabdáznak vagy konditermekbe járnak."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanulmányúton londoni kluboknál

Két győri utánpótlás-szakember angliai tanulmányúton vett részt. Ennek keretében többek között… Tovább olvasom