Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Józsi: más ez a meccs

Egykori csapata, a Zalaegerszeg ellen is bizonyítana Józsi György, az ETO játékosa.
A középpályás tavaly kétszer is betalált a ZTE kapujába, reméli, vasárnap legalább egy góllal legyőzik a riválist.

Vasárnap Zalaegerszegen játszik fontos, a bajnoki jó helyezést valószínű, befolyásoló mérkőzést az ETO FC. Józsi György, a győriek játékosa nem titkolja, számára mindig más egy ZTE elleni találkozó, hiszen nagyon sokáig futballozott a zalai megyeszékhelyen.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lesz több ez a meccs, mint egy másik bajnoki mérkőzés – kezdte Józsi. – Egyrészt az elmúlt három találkozónkban sokkal több volt, mint amit a végeredmény mutat. Mindegyik meccset megnyerhettük volna, ha kihasználjuk a lehetőségeinket. Szeretnénk végre győzni. Másrészt az a Zalaegerszeg lesz az ellenfél, ahol korábban játszottam és a városban éltem. Szüleim, barátaim biztosan ott lesznek a lelátón, s nem mindegy, milyen teljesítményt nyújtok."

A középpályás nyilván elfogadná a tavalyi eredményt, akkor az ETO parádés mérkőzésen 7–2-re győzte le a Csank János által irányított együttest.

A tavaly áprilisi meccs érdekessége volt, hogy a szünetben még a hazaiak vezettek 2–1-re.

A győriek közül Bajzát Péter háromszor, Józsi György kétszer, Böőr Zoltán és Rati Aleksidze egy-egy alkalommal talált a kapuba. Közülük már csak ketten tehetik meg ezt újra, Józsi és Aleksidze minden bizonnyal ott lesz a játéktéren.

Józsi György egyébként nemcsak futómennyiségével, remek átadásaival tűnik ki a mezőnyből. Középpályás létére öt gólt szerzett a mostani bajnokságban.

„Nagyszerű lenne, ha ismét ennyi gólt lőnénk, ám erre most nincs sok esély. Persze a jó védekezés mellett törekszünk rá, hogy minél többször betaláljunk majd a kapuba. Én elégedett lennék, ha csak egy góllal is, de legyőznénk a ZTE-t."

Lehet, az a siker akár Józsi jövőjéről is döntene, mert egyelőre nem tudni, mi lesz a futballista sorsa. Ahogy arról beszámoltunk, Józsi nem tudott megegyezni a Győri ETO FC vezetőivel, nem hosszabbították meg megállapodásukat.

„Nyáron lejár a szerződésem, de még nem döntöttem el semmit. Sok mindentől, akár a bajnokságban elért eredményünktől is függ, hogyan alakul a pályafutásom. Azonban ezzel most nem nagyon akarok foglalkozni, inkább a hátralévő meccsekre szeretnék koncentrálni. Jó teljesítménnyel igyekszem hozzájárulni az ETO jó helyezéséhez. Aztán meglátjuk, mi lesz majd ezután" – tette hozzá Józsi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntőbe készül a Soproni KC

A Soproni KC a Falco KC együttesével csap össze pénteken 19.30 órakor Székesfehérváron a Magyar Kupa… Tovább olvasom