Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Jövőre elkészül a győri aréna - látványterv

A győriek egyik régi álma válhat valóra jövőre: a tervek szerint az idén ősszel elkezdik építeni és egy év múlva át is adják az új, 5000 férőhelyes multifunkcionális arénát. A beruházás költségvetése mintegy 4–5 milliárd forintra tehető.

Az impozáns létesítmény a Magvassy Mihály Sportcsarnok mellett, az ETO-stadion felőli oldalon épül fel úgy, hogy a két aréna összeköttetésben áll majd egymással.

˝A 2014-es női kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne, valamint a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál házigazdája lesz Győr, ezért is nagy szüksége van a városnak egy ekkora arénára – mondja Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – Nemrégiben találkoztam Orbán Viktor miniszterelnök úrral, aki ígéretet tett rá, hogy a kormány támogatja a beruházást. Nekünk most az a feladatunk, hogy mindent előkészítsünk a június eleji kormányülésre.˝

Látványterv – Az új győri multifunkcionális sportcsarnok külső megjelenése egy kicsit a müncheni Allianz Arénához hasonlít majd a Graboplan-borítással és a színes megvilágítással.
Látványterv – Az új győri multifunkcionális sportcsarnok külső megjelenése egy kicsit a müncheni Allianz Arénához hasonlít majd a Graboplan-borítással és a színes megvilágítással.

Az új győri aréna megépítésének terve már elég hosszú ideje napirenden van, de a megvalósítás útján csak most sikerült előrelépni.

„A megválasztásom óta szívügyemnek tekintem egy nagy sportcsarnok megépítését – folytatja Borkai Zsolt. – A teljes pénzügyi fedezet azonban eddig soha sem állt rendelkezésre. Sokat dolgoztunk, hogy sikerüljön a tervünk és most örülünk, hogy a kormány segítségével megvalósul az aréna."

„Hat éve keressük a multifunkcionális csarnok megfelelő helyét – veszi át a szót Bolla Péter, a győri polgármesteri hivatal kabinetfőnöke. – Az adyvárosi helyszín közlekedési szempontból és üzletileg jó lett volna, a programok egy része azonban zavarta volna a környéken lakók nyugalmát. A Metro áruház melletti terület elsősorban befektetői és marketingszempontból volt ideális. Végül azért esett Kiskútra a választás, mert a legtöbb sportszakmai érv emellett szólt. A jelenlegi közlekedési és parkolási gondokat pedig az aréna építésével együtt megoldjuk."
A komplett tanulmánytervet néhány héten belül kell elkészíteni, a főbb pontjai azonban már ismeretesek.

„A tervezéskor figyelembe vettük a sportszakmai igényeket, hiszen ez a csarnok főként a kézilabda, a kosárlabda és a futsal otthona lesz – folytatja Bolla Péter. – Az új arénát összeépítjük a jelenlegi sportcsarnokkal, a kettőt egy úgynevezett büféterasz köti össze. Itt kapnak helyet a VIP-bokszok is. A Magvassy mögött felépítünk egy épületet, ebben kapnak helyet az öltözők és az irodák. Innen egy folyosón át lesz megközelíthető  az új és a beruházás során teljesen megújuló Magvassy-csarnok is. A két helyszínen akár párhuzamosan is lehet mérkőzéseket tartani."

A Magvassy Mihály  Sportcsarnok mellett már megkezdték a terület előkészítését az új aréna építéséhez. Fotó: M.M.
A Magvassy Mihály Sportcsarnok mellett már megkezdték a terület előkészítését az új aréna építéséhez. Fotó: M.M.

Az aréna újdonsága többek között abban rejlik majd, hogy a küzdőtere átalakítható, keresztben három szabályos méretű kézilabdapálya fér el. Ezzel nő az edzéslehetőség a csapatok számára. Másrészt a leendő nézőtér két karéjból áll, az alsó mozgatható lesz. Amennyiben nem várható telt ház, 5000 néző, akkor  legfeljebb 2000 szurkoló előtt is játszhatják a mérkőzéseket.

Kívülről Graboplan-borítást kap a csarnok, színes megvilágítással. Megjelenésében egy kicsit a müncheni Allianz Arénára hajaz majd.

„Ezerkétszáz autó befogadására alkalmas parkolókat alakítunk ki – mondja a kabinetfőnök. – A nemrégiben megújult műjégpályánál háromszáz, az állatkertnél ugyancsak háromszáz gépkocsi parkolhat majd. A jelenlegi kutyakiképző helyén és vele szemben hatszáz autóval lehet majd megállni. Tanultunk mások hibáiból, a hosszú várakozás elkerülése érdekében hárompólusú megközelíthetőséget tervezünk. Az Iparcsatorna töltését lebontjuk, a helyén utat építünk, ami a csarnoktól egészen a Puskás Tivadar utcáig vezet majd. Az összes utat felújítjuk a Nagysándor utca és az ETO-stadion környékén."

A tervek szerint minden épül, szépül a környéken, a lepusztult egykori kemping látványa azonban némileg rontja majd az összképet.

„A kemping magántulajdonban van, többször tárgyaltunk a tulajdonosokkal, az önkormányzat meg kívánta vásárolni az ingatlant. Az eladók azonban olyan irreális árat kértek, amit nem tudtunk és nem is akartunk kifizetni. Sajnáljuk, hogy a volt kemping ilyen állapotban van, megpróbáljuk a tulajdonosokat jobb belátásra bírni" – válaszolta Bolla Péter.

A sportesemények mellett konferenciák, kiállítások, koncertek várják majd az érdeklődőket a 2014-ben megnyíló arénában.



Olvasóink írták

50 hozzászólás
  • 50. Pepe9111 2013. április 22. 09:31
    „Kell egy a csarnok!
    De csak remélem, hogy nem olyan lesz mint a képen!

    Merjenek már végre valami egyedibbet terveztetni, akkor is, ha többe kerül!!!
    Valami olyat, ami építészetileg is hozzátesz. nem csak a kocka meg a hasáb forma :(
    Lehetne egyedibb forma, nyitható tető, cserélhető pálya, alá egy földalatti garázst a sportolók, személyzet járműveinek!
    Amúgy, ha ennek is domború belső tetőzete lesz, akkor a zenei rendezvényekre megint csak nem lesz alkalmas.”
  • 49. Tündenéne 2013. április 18. 09:27
    „5000 férőhelyes aréna? Kicsit nagyzolásnak érzem.”
  • 48. apex 2013. április 18. 09:14
    „És mi lesz a Metrónál aranyáron megvásárolt telekkel?”
  • 47. pancser 2013. április 12. 11:38
    „Csodás lesz, méltó egy fiatalos, dinamikusan fejlődő városhoz!”
  • 46. exodus 2013. április 12. 08:51
    „34. Patriot
    "Nem kell ezekkel foglalkozni, a fórumban van 5-6 károgó aki minden fejlesztést, építést és változást folyamatosan gyaláz."
    Fentiekben igazad van, a neveket is fel tudnám sorolni. A következő mondatoddal - miszerint, "ha ezeken múlna még most is a vörös hadsereg állomásozna Győrben...." - annyiban vitatkoznék, hogy az az 5-6 kommentkommandós láthatóan és felismerhetően szervezett háttérrel igyekszik tematizálni az összes kommentelhető cikket, főleg azokat, amelyekben gyalázkodni, mocskolódni lehet a politikai ellenfeleikre. Na ők erőteljesen jobboldali (a szélsőt is megkockáztatom) beállítottságúak, egyáltalán nem a szürke pufidzsekisekhez húznak. Nem rejtik véka alá a véleményüket, és egyértelműen lejön belőlük, hogy mi a céljuk. Ez van. Azt hiszik, hogy a hazát szolgálják, de valójában a gyűlöletkeltés eszközeiként és bábjaiként osztják az "észt" más fórumokon is. Én már szűröm a "poénjaikat" Valójában szinte sohasem a konkrét témához szólnak hozzá építő javaslataikkal, hanem csak úgy tesznek, s a végén mindig ugyanoda lyukadnak ki. Ez a harci feladatuk. Kommentpitbullok. Uszítanak a szürkék (értsd: vörös) és narancsosok ellen is. Félre ne érts, egyik politikai oldalhoz sem húzok már. Nagy erőfeszítésbe nem kerül közömbösnek maradni. Ezt sok embernél sikerült elérni.
    A beruházáshoz gratulálok, valóban "csak bátran azokkal a fejlesztésekkel"!”
  • 45. dsj 2013. április 12. 08:49
    „Legyen így, legyen sikeres, legyen hasznos! Egyébként azt hittem, hogy mindez a Bercsényi sportcentrumban kerül kialakításra, tekintettel az ifjúsági olimpiára is, de mindegy, csak legyen!
    Ami zavar, hogy Győr hozzájárulása a GDP-ez összemérhetetlenül nagyobb Debrecennél, ott mégis - az eddigieken túl, további - 10 Mrd-os állami sportberuházás épül, hogy a ...csútokat már ne is említsem. Hogy van ez?”
  • 44. koppenhágó 2013. április 12. 00:10
    „4-5 milliárd a beruházás költségvetése.... azért nem mindegy hogy melyik
    a jó szám. vagy 5 öt mondanak és ha csak 4,2 lesz a többi osztódik?
    egyébként meg kell a csarnok... a stadion ellen senki nem ugatott, akkor
    legyen most is némaság. aki sétálni akar sétáljon a metro fele... akinek fa
    kell az menjen a bakonyba s vigyen haza egyet...
    egyébként ha a város építi akkor kap a jegybevételekből is...azt majd költhetik
    buszokra... 15 percet várni a buszra, micsoda tragédia...”
  • 43. háté 2013. április 11. 22:12
    „Megalomániás alezredes újabb irtása, rombolása! - amit a Győrieknek ígért a katonatiszt eszével elfelejti!”
  • 42. urbaniastapista 2013. április 11. 21:11
    „#21.
    Szerintem tévedsz, lenne egy top 3, amiben nem hiszem, hogy benne lenne a szemétdomb melletti terület.
    Az lehet, hogy az állam adja a pénzt (bár nekem gyanús ez a nagy pénzosztogatás Győrben, de így legyen), viszont fenntartania akkor is a városnak kell majd. Az nem megy majd hosszabb távon úgy, mint az egyetemi csarnoknál a távhő és szemétmonopóliumból az jelenleg zajlik.”
  • 41. Láng_Vince 2013. április 11. 21:07
    „Én személy szerint örülök az új csarnoknak, HA az normálisan meg lesz építve! Pillanatnyilag Győr elég szegényesen áll ezen a téren. Amúgy egy normális csarnok nem csak sporteseményeknek adhat otthont, úgyhogy -talán- nem fog üresen állni.
    Ami pedig az egyetem mellett épült, az siralmas! Utoljára 2007-ben voltam ott Zorán koncerten, 0 fok volt belül (ebből akkor újságcikk is volt) és megfájdult a hátam a "kényelmes" székeken. Valamint több szektor le volt zárva, mert a színpadnak nem jutott normális hely. Szóval remélem, ez normálisabb lesz.”
  • 40. szabadságharcos 2013. április 11. 20:42
    „Remélem a hír igaz. Mert eddig Debrecen mindent vitt. A 7 éves borkai érában nem sok köszönet volt eddig. Nekünk.”
  • 39. zakarias3 2013. április 11. 19:53
    „Ha van egy hülye,az nem jelenti azt,hogy mindenkinek annak kell lenni!”
  • 38. tkrs9980 2013. április 11. 19:03
    „17. davesmail 2013.04.11. 12:16

    Minden mondattal egyetértek.”
  • 37. poorman 2013. április 11. 19:01
    „30!

    Hol látsz a fényképen bélrodhadt fákat te agyament!!!!!”
  • 36. Madarász 2013. április 11. 18:59
    „33. Khm! Végleges döntés nyáron, de már vágják a fákat. Mi van, ha a végén mégsem csinálják, vagy mégsem oda?

    34. Mert ugye a bugyirózsaszín, egy kis nedvességtől fenékre ülős térkő sokkal esztétikusabb, nem?! Már ne haragudj, de a barokk épületekhez nem kell bazári burkolatot csinálni!
    Van ám fontossági sorrend a világon, ha már élhető minden tekintetben a város, akkor lehet olyan dolgokat építeni, amik a szórakozást szolgálják, de itt nagyon is fordítva történnek a dolgok. A város egyes részein nem lehet kikerülni a kátyúkat, nincs tisztességes vízelvezetés, óránként, kiszámíthatatlanul megy a busz. Amíg ezeket a dolgokat nem képes a városvezetés megoldani, addig nem kéne flancolni látványos beruházásokkal.”
  • 35. Punxsutawney_Phil 2013. április 11. 17:42
    „Hát igen, valószínű, hogy egyesek romantikus nosztalgiával emlékeznek Kiskútra: majális és azok a boldog békeidők :)”
  • 34. Patriot 2013. április 11. 16:55
    „Nem kell ezekkel foglalkozni, a fórumban van 5-6 károgó aki minden fejlesztést, építést és változást folyamatosan gyaláz. Ha ezeken múlna még a vörös hadsereg állomásozna Győrben és a volt lagymatag tanácselnökük lenne a a polgármester az idők végezetéig.
    Egyetlen egy felújítást végeztek a Baross úton, aminek a térkő színét a munkásőrpufajka színéhez tették kompatibilissé. Szürke és egyszerű mint a lelkiviláguk.

    Csak bátran azokkal azokkal a fejlesztésekkel, elég volt már a szürke és koszos proli kerületekből.”
  • 33. davesmail 2013. április 11. 16:00
    „31. Madarász
    Milyen fákat? Ez alapján utak se épüljenek, mert ahhoz is ki kell vágni fákat, sőt házak se, mert gyakran azokhoz is. Majd lesznek helyettük facsemeték. Amúgy hányszor sétáltál ebben a "szép" fás övezetben? Utak kátyusak mint mindenhol tél után az egész országban. Ha mszp ha fidesz ha bárki. Tavasszal szokás kijavítani és a héten lett először tavaszi idő.
    Így van, jövőre szavazhatsz, de a magad fajta csőgondolkodású ember nem látja, h bármi lesz a választásokon, attól semmi az égegyadta világon nem fog változni.

    32. Bagoly11
    Teljesen egyetértek veled.”
  • 32. Bagoly11 2013. április 11. 15:48
    „Ne mindig a politikai részét nézzük csak a dolgoknak,Győr igenis megérdemli az új sportcsarnokot,az uszodát és ép utakat,olcsó strandot, a folyók partján több szabad strandot, szép tiszta környezetben.Autóbuszokat 10-15 percenként,mert akkor többen igénybe vennék a tömegközlekedést.Több parkot ahol le lehet ülni a padokra,és a Dunakapu tér látványos helyrehozatalát(aminél nem mélygarázsra gondolok)jó kerékpárutakra,hogy még többen kerekezzenek. Remélem ez mind megvalósul a közeljövőben ,ez az én családom álma és a barátaimé,a többiekét nem tudom,de remélem sok mindenben megegyezik.”
  • 31. Madarász 2013. április 11. 15:36
    „29. Egyszerűbb lenne megkérdezni a győrieket, de a polgármester nem tette, jövő tavasszal a szavazásnál fogunk véleményt nyilvánítani a letarolt fákról, a tönkretett értékekről, a kátyús utakról, az ellehetetlenített tömegközlekedésről...”
50 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO-Vidi rangadó előtt: `tudjuk, mit jelent ez a meccs´

Nikola Trajkovic és Rok Kronaveter egyaránt kulcsembere lehet a tavasz első nagy rangadójának.… Tovább olvasom