Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Janics és Kovács 606 nap elteltével ült ismét egy hajóban

„Le fog szakadni a vállam, Kata. Te mekkora lapáttal evezel, évről évre nagyobbal?" Ezekkel a mondatokkal kezdődött a Kovács–Janics aranypáros sztorijának második fejezete.
Néhány perc múltán, úgy 150 méterrel feljebb Natasáék kikötnek, a hajó kormánya még nem az igazi. A szerelésben a kajakosfiúk edzője, Sári Nándor segít, és nem is ő lenne, ha kihagyná a ziccert: „Tudja, kolléga, ez kajak, nem kenu." Vécsi nem marad adós a válasszal.

A páros közel egyórás edzésre indul, a várakozás percei alatt pedig az egyik televízió-riporter felveti: meg kellene szólaltatni Kovács Kati trénerét, Fábiánné Rozsnyói Katalint. Jobb a békesség alapon a gondolat elvi síkon marad.

Kovács Katalin (elöl) és Janics Natasa közel 10 kilométert evezett a szolnoki Holt-Tiszán.
Kovács Katalin (elöl) és Janics Natasa közel 10 kilométert evezett a szolnoki Holt-Tiszán.


A páros fél öt előtt néhány perccel bukkan fel a távolban, a partra szállást gyors átöltözés, majd rögtönzött sajtótájékoztató követi. Natasa és Kati hősiesen állják a kérdések záporát, a provokatív felvetések között is ügyesen lavíroznak.

„Nagyon örülök, hogy itt vagyunk, gondolom, ez látszik is rajtam. Minden nagyon jól ment, bár utólag bevallhatom, kicsit izgultam" – kezdi az értékelést Janics.

A fotósokkal együtt lehetnek legalább harmincan – az olimpiai bajnok kajakpáros európai futballsztárokat illető figyelemben részesül.

Janics Natasa és Kovács Katalin legutóbb 2006. augusztus 20-án, a szegedi világbajnokságon ült egy hajóban, és Natasa fent idézett, a lapát beállítása közben elhangzott kérdései jelzik, az idő nem múlt el nyomtalanul. Azóta történt, ami történt, a múlt problémáin felesleges lenne rágódni. Sokkal fontosabb, hogy újra együtt vannak, és ami legalább ilyen lényeges: minden előzetes aggodalom ellenére élvezik a pillanatot.

Három óra után néhány perccel Petrovics Kálmán, a Démász Szeged VE igazgatója még Kovács Kati lábtámaszát fűrészeli. A mű elkészül, a lányok elégedettek, és széles mosollyal pózolnak a szenzációra éhes kamerák kereszttüzében. A vadiúj hajó nagy nehezen vízre kerül, a stég majd elsüllyed a tudósítók serege alatt. Natasa kiszáll, az üléssel bíbelődik, „tudod, Kati, mindig rám kell várni, és még a zoknimat sem vettem fel" – mondja. Aztán visszaül, a következő jelenet pedig bármelyik szirupos amerikai filmben megállná a helyét. Az indulás pillanatában a felhők mögül kikandikál a nap, csodás verőfényt varázsolva a Holt-Tisza partjára.

Az első kis kört a fotósok kedvéért teszik, miközben a páros munkáját felügyelő tréner, Vécsi Viktor némi malíciával felajánlja, ha kell, a már egyébként is túlzsúfolt motorcsónak orrán két újságírót még szívesen elvisz.


Másfél év után ismét együtt lapátol Janics és Kovács. Fotó: Karnok Csaba

„Pontosan olyan volt minden, mint régen, semmi nem változott" – veszi át a szót Kati. „Azt persze még nem tudtuk lemérni, hogy pályán, iramban mire lennénk képesek, de hamarosan erre is sor kerül. Ez az alkalom tökéletes volt arra, hogy megerősítse a hitünket, igenis érdemes együtt kajakoznunk."

A riportereket leginkább a duó edzőjének személye foglalkoztatja. Maradnak Vécsivel, esetleg besegít a szövetségi kapitány, Angyal Zoltán is? Egyáltalán, két ilyen kvalitású „művésznek" van-e szüksége edzőre?
„Szó van arról, hogy a kapitány is külön figyel majd ránk. Több szem többet lát alapon mindenképpen kell valaki, aki felügyeli a munkát. Egyedül nem megy, az biztos. És még valami: sokan emlegetik a körülöttünk lévő hangulatot. Mi viszont optimisták vagyunk, és nem érdekelnek bennünket a külső körülmények. Most semmilyen feszültség nincs, és ez a lényeg" – válaszolja Kovács Kati.

Világos beszéd.

Minden olyan, mint régen.

www.delmagyar.hu 

Olvasóink írták

  • 1. h.zoli 2008. április 18. 20:40
    „Ezek ketten megint verhetetlenek lesznek. Ennél jobb nem is történhetett volna, hajrá lányok!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összhangban a csapattal - interjú Konkoly Csabával

Konkoly Csaba, az Audi ETO női kézilabda csapatának vezetőedzője volt a kisalfold.hu vendége. A… Tovább olvasom