Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Jani Réka előrelépett

Tenisz - A 17 éves, soproni Jani Réka márciusban három versenyből álló túrán vett részt.

A sorozat első két viadalát – mindegyike 10 ezer dollár összdíjazású volt – Gizában rendezték. Jani mindkét alkalommal a selejtezőből küzdötte fel magát a főtáblára, ahol először a legjobb 16 között a negyedik helyen kiemelt holland Meddenstől döntő szettben szenvedett vereséget.

A második tornán a negyeddöntőig jutott. Legyőzte a nyolcadik kiemelt ukrán Kapshayt, aki nála több mint négyszáz hellyel előbbre rangsorolt játékos.

A versenysorozat harmadik állomása egy 25 ezer dollár összdíjazású viadal volt Kairóban. Jani Réka itt is feljutott a főtáblára, s ismét csak a negyeddöntőben maradt alul. A négy közé kerülésért az a német Katrin Wörle búcsúztatta, aki egy fordulóval korábban Kapros Anikót is legyőzte. Wörle ellen Jani Réka a döntő játszmában előnyben is volt, azonban a második helyen kiemelt, rutinosabb játékos nyerni tudott.

A három versenyen Jani Réka 17 egyéni mérkőzést játszott, ezek közül 14-et megnyert, s ezzel 170 helyet előrelépett a világranglistán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fölényes győri győzelem: Audi ETO KC-Debrecen 37-24

Kézilabda - Húsz percig tartotta a lépést a Debrecen az Audi-ETO-val, aztán zsinórban nyolcat lőtt a… Tovább olvasom