Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Jakabos Zsuzsanna véradásra hívja a fiatalokat

Több nemzetközi versenyen is rajthoz állt az elmúlt hetekben Jakabos Zsuzsanna, a Győri Úszó SE kiválósága.

Ezeken nem a végső helyezés volt a legfontosabb, hanem az, milyen időket tud úszni a tavaly műtött versenyző. Az előző időszakot így foglalta össze Jakabos Zsuzsanna: „Októberi vállműtétem óta először mentem edzőtáborba. Három hetet töltöttünk el Arizonában, 2100 méter magasan, ami hasznos része volt a felkészülésemnek. Főleg úgy, hogy a vállam állapota lehetővé tette a teljes értékű munkát. A magaslati edzőtábort az egri felkészülés követte, s ezt a hónapot a kaposvári Csik Ferenc-emlékverseny zárta."

Pihenésre nem sok ideje maradt Jakabos Zsuzsának, mert ezt követően elutaztak a Mare Nostrum elnevezésű versenysorozatra, melyet három helyszínen rendeztek meg.

„Az első állomás a festői szépségű Monacóban volt. Edzőmmel, Petrov Ivánnal abban állapodtunk meg, hogy a három verseny mindegyikén fő számaimban állok rajthoz, azaz négyszáz és kétszáz méter vegyesen, valamint kétszáz méter pillangón. %BBÚj vállammal%AB most versenyeztem először ezekben a számomra fontos számokban, ezért célba érkezéskor nagy izgalommal tekintettem az eredményjelző táblára. Az időknek nagyon örültem, hiszen mindenben sikerült a várakozásnál jobban teljesítenem. A következő állomás Canet-en-Roussillon volt, ahol tovább javítottam az időeredményeimen és dobogóra is állhattam. Csak egy napunk volt és kezdődött az utolsó megmérettetés Barcelonában. Összességében fáradtan ugyan, de nagyon pozitív élményekkel tértem haza. Most pedig Győrben folytatódik a felkészülés egészen az országos bajnokságig, ami Debrecenben lesz."

Jakabos Zsuzsanna számára nem a helyezés, hanem az időeredmény volt a legfontosabb.
Jakabos Zsuzsanna számára nem a helyezés, hanem az időeredmény volt a legfontosabb.


Jakabos Zsuzsanna az úszás mellett továbbra is véradásra buzdítja kortársait. Közel 13 ezer fiatal nyújtotta karját a 8. alkalommal megrendezett országos felsőoktatási véradó versenyen, amelynek arca idén Jakabos Zsuzsa volt, aki büszke arra, hogy ő is hozzájárulhatott a kezdeményezés sikeréhez.

„Úgy gondolom, hogy vért adni olyan társadalmi felelősségvállalási forma, amelyet mindenki megtehet, ha egészségesnek érzi magát. Nekünk csak fél óra, de másoknak az életet jelentheti. Külön megtiszteltetés számomra, hogy az ismertségem által szélesebb réteghez is eljuttathattam a verseny hírét. Örülök, hogy képviselhettem ezt az ügyet, és hogy ilyen sokan csatlakoztak. A családom pedig kifejezetten büszke rám, hogy egy ilyen fontos ügy mellé álltam. Nagyon jó ötlet, hogy a
fiatalokban rejlő versenyszellemet használja ösztönzésül a Vöröskereszt, ráadásul a kezdeményezés nagy előnye az is, hogy az egyetemi és főiskolai közösségek erejére épít, így aki esetleg fél egyedül vért adni, a barátaival együtt már könnyebben kötélnek áll" – mondta el Jakabos Zsuzsa, aki éppen egy verseny miatt nem tudott részt venni az átadón, de Barcelonából üzent a véradóknak.

A nyertes intézmények az Országos Vérellátó Szolgálat jóvoltából pénzdíjazást kaptak, a második és harmadik helyezést elérteknek pedig a legokosabb megoldásokat kínáló elektronikai áruházlánc az iskola életét megkönnyítő nyereményeket ajánlott fel.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jubileumi ünnep Csornán

A jubileumot június 21-én ünneplik a Kocsis István Városi Sporttelepen. A program szerint 17 órakor… Tovább olvasom