Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Itthon csak az ETO-ban játszana Priskin

Bár a Győri ETO FC őszi első lett és menetel az élvonalbeli bajnokságban, a Rába-parti klub vezetői is elismerik, a csapatnak szüksége lenne egy gólerős centerre. Úgy tudni, több jelölt is akad, közülük az egyik Priskin Tamás lehet, aki elsősorban kölcsönbe térhetne haza.
A válogatott játékos több évig Angliában futballozott, jelenleg az orosz első osztályú Alanyija labdarúgója. Nemrég megsérült, de együttese legutóbbi mérkőzésén már ott volt a kezdőcsapatban.

"Jól kezdtük a bajnokságot, aztán sokszor nem volt szerencsénk, többször is az utolsó percekben szenvedtünk vereséget – mondta érdeklődésünkre a tabellán utolsó előtti újonc orosz gárda magyar támadója.

– Sajnos nincs már meg az az önbizalom, ami a szezon elején jellemzett bennünket. Hogy visszaszerezzük, kell egy-két győztes mérkőzés, lehetőleg minél hamarabb.

Idén sikerült háromszor a kapuba találnom, több gólpasszom is volt, harcoltam ki tizenegyest is, vagyis nem panaszkodhatok. A gond az volt, hogy éppen amikor kezdtem jó formában futballozni, akkor megsérültem."



A csatár szerint más a labdarúgást körülvevő szemlélet Oroszországban.
"Míg Angliában több szabadságunk volt a meccsek között, itt többször vagyunk úgymond összezárva. Nem ritka a napi két gyakorlás és a bajnoki mérkőzések előtti kétnapos összetartás, de én ezt már megszoktam" – tette hozzá Priskin, aki természetesen Oroszországban is nyomon követi korábbi csapata, a Győri ETO szereplését.

"Örülök a fiúk jó teljesítményének. Amikor otthon vagyok, mindig kimegyek a stadionba. Bízom benne, hogy a bajnokság végén is első lesz a csapat."

Az esetleges hazatérésről is megkérdeztük a támadót. "Még kétéves szerződés köt jelenlegi csapatomhoz, persze semmi sem zárható ki – fogalmazott diplomatikusan a játékos, aki kijelentette: – Ha hazamennék, csak egyetlen csapat jöhetne szóba, ez pedig az ETO FC. Nem tudom elképzelni, hogy más együttesben szerepeljek Magyarországon."

Olvasóink írták

  • 4. BudaiKr 2012. november 16. 14:18
    „3. nagyonfááj 2012.11.15. 11:00

    kevés ide a prisesz eséje se lenne a csapatba játszani még a Ratyi is jobb nálla.”
  • 3. nagyonfááj 2012. november 15. 11:00
    „2. BudaiKr...neked egy szerencséd van, mégpedig az, hogy nem lónak születtél, mert olyan hülye vagy, hogy tologatnád a szekeret!!!”
  • 2. BudaiKr 2012. november 14. 19:10
    „nem kelesz prisesz végre vannak jó csatáraink menyj a fradiba!”
  • 1. győrikeksz 2012. november 14. 09:04
    „Gyere Priska, várunk!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sportlövészet: Egyedüliként a diákolimpián

Egyedüliként indulnak lövészetben az idei országos diákolimpián Győr-Moson-Sopronból a… Tovább olvasom