Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

Integrál-DAC: nyári nagytakarítás

A felnőttkeret egyetlen játékosára sem számít a jövőben az Integrál-DAC. A futballisták szabadon igazolhatóvá váltak. A klub közleményben indokolta meg a nem mindennapi döntés okait.
A vártnál gyengébben szerepelt és a 11. helyen végzett a másodosztályú bajnokság Nyugati csoportjában a győri Integrál-DAC labdarúgócsapata. A klub vezetése emiatt váratlan, a magyar labdarúgásban eddig talán példátlan cselekedetre szánta el magát: a tegnapi döntés értelmében ugyanis a felnőttcsapat valamennyi labdarúgóját szabadlistára tette az egyesület és a gárda vezetőedzője, Preszeller Tamás munkájára sem tart igényt.

Az ügyben természetesen megkerestük Imre Krisztiánt, a klub megbízott ügyvezetőjét, aki elmondta: a döntés okairól közleményt küldött lapunknak, ezen kívül jelenleg nem tud több információval szolgálni.
Íme a közlemény: „Az elmúlt bajnokságban történő eredménytelen szereplés miatt a vezetőség úgy döntött, a mai naptól nem tart igényt az első csapat játékosainak munkájára, és nem hosszabbítja meg a labdarúgók szerződéseit. A döntéssel egyidejűleg a vezetőség meghatározta a további célkitűzéseit, melyek szerint új alapokra kívánja helyezni a csapat jövőjét. Fiatal, ambiciózus játékosokat kíván igazolni, akik akár évekig is együtt tudnak futballozni, dolgozni a jövő csapatáért, együtt építik azt, és magasabb célok elérésére is hivatottak. Az új csapat kialakítása a jövő hét elejétől elindul, és minden, elsősorban 1985 után született, tehetséges, ambiciózus fiatal labdarúgó jelentkezését várja  a klub, aki úgy érzi, helyt tud állni az NB II Nyugati csoportjának kiélezett küzdelmeiben, és magasabb célok elérésére alkalmasnak tartja magát."

A Kisalföld információja szerint elképzelhető, hogy az Integrál-
DAC ismét felveszi a kapcsolatot a Győri ETO-val, amely azt is jelentheti, hogy hamarosan újra fiatal zöld-fehér labdarúgók érkeznének az együtteshez. Valószínűleg az új szakvezető is győri kötődésű lesz.
Az mindenesetre több mint furcsa és valószínűleg példa nélküli is, hogy egy profibajnokságban szereplő egyesület a sajtón keresztül toboroz labdarúgókat...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üstökösként szárnyalnak

Töretlen a győri Üstökös FC utánpótlás-nevelő klub fejlődése, ezt bizonyítja, hogy a következő… Tovább olvasom