Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Indiával a döntőben

A győri SZE csapata a 16 együttes közül a második helyen végzett a Olaszországban rendezett röplabda tornán.

A győri Széchenyi István Egyetem csapata a tizenhat együttes közül a második helyen végzett a 24. alkalommal Olaszországban, Pordenonéban rendezett emléktornán.

Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal is India válogatottja bizonyult a legjobbnak. A tornára Algériából, Németországból, Angliából, Svájcból, Bulgáriából, Belgiumból, Olaszországból és Ausztriából is érkeztek sportolók. A győri gárda immár 13. alkalommal vett részt a viadalon és képviselte Magyarországot. A három tornagyőzelem mellett hét második, két harmadik és egy ötödik helyezés az eddigi mérleg.
A döntőig vezető úton Algéria, Svájc és London válogatottját, valamint Brüsszel és Milánó csapatát kellett legyőznie az egyetemi és főiskola bajnokság döntőjére készülő győri gárdának. A sikerük értékét növeli, hogy a harmadik mérkőzésen megsérült a csapat feladója, így egy ütőjátékos vette át a szerepkörét, remekül.

A finálé 120 percig(!) tartott, végül az indiai válogatott három-nullás győzelmet aratott. A torna legjobb ütőjátékosa Oszuska Zoltán lett, míg a legsikeresebb és legsportszerűbb edzőnek dr. Gubicza Lászlót választották. A döntőben mutatott játék alapján az alakulat meghívást kapott a jövő évi versenyre is.

A csapat névsora: Zirigh Balázs, Oszuska Gábor, Oszuska Zoltán, Szamosi Balázs, Szauter Ferenc, Szauter Péter, Angyaláti Gábor, Horváth Bertalan, Lukács Stefán és Bagi Balázs. Edző: dr. Gubicza László, csapatvezető: Csapó László.

A társaság megkoszorúzta a Doberdó melletti osztrák–magyar katonai temetőben az első világháborúban elesett hősi halottak sírját.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megfogyva, de törve nem

Vass László, a soproni csapat pályaedzője elmondta: sok a sérült, mindezek ellenére nem szeretnének… Tovább olvasom