Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Ijesztő rajt után zsinórban öt siker

Öt győzelem mellett öt vereséggel áll az NB I B nyugati csoportjában a SMAFC férficsapata. Vetési Imre együttese első öt mérkőzését „elbukta"...

... ám az ősz második felére ugrásszerűen feljavult az egyetemi együttes teljesítménye.

– A csapat játékereje alapján reális az őszi szereplés? – kérdeztük a SMAFC tapasztalt edzőjétől.

– Elég jelentős vérátömlesztésen ment át a csapat – kezdte az értékelést Vetési Imre. – A tavalyi keretből csupán négyen maradtak, Bálint, Karácsonyi, Kukléta és az idősebb Vesztergom fivér, Zoltán. Nem kevesebb, mint hét új játékos érkezett. Visszatért a rutinos Szlávik József, Pethő és Gombás is nálunk folytatta pályafutását. A sÖrdögöknél edz, de nálunk játszik a Debrecenből érkezett center, Szabó Miklós. Három tehetséges, nagyon fiatal játékos is a felnőtt kerethez került: Herczeg, Ugaros és Zieger. Idő kellett ahhoz, hogy ez a gyakorlatilag új csapat összeálljon. A szezon elején elszenvedett vereségek részben ennek voltak betudhatók. A sorsolással nem volt szerencsénk, az első fordulókban a csoportot jelenleg is vezető csapatokkal, a Pápával, a Sárvárral, a Veszprémmel és a MAFC-cal játszottunk – csak ez utóbbival itthon. Ezalatt azonban összeállt a társaság. Javult a csapatvédekezés és a dobásbiztonság. Az ősz végén sok labdát szereztünk s helyenként látványos játékot nyújtva sorra nyertük a meccseket.

A szakvezető a tavaszi szezonnal kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a Krasznai-csarnokban sikerül majd visszavágni az élcsapatoknak a szezon elején elszenvedett vereségekért. A SMAFC ráadásul jelentősen megerősödhet. Várhatóan visszatér Siófokról az irányító Bausz Kornél, akit Vetési jó képességű játékosnak és nagyon jó szellemű, igazi csapatembernek tart. Centerposzton is erősödhet a SMAFC. Pár hete az egyetemieknél edz a korábban az Ászokkal az A csoportban is szereplő Sallay Gábor. Velük kapcsolatban a következőket mondta az edző:

– Könnyebb lesz beépíteni két játékost, mint a szezon elején egy új csapatot összerakni. Jó kosarasokkal erősödhetünk és nagyobb lesz a verseny a tízes keretbe való bekerülésért is, ami csak jót tehet. Bízom benne: tavasszal előrelépünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sördögök: elégedettség hiányérzettel

Négy győzelemmel és négy vereséggel áll az év végén az NB I-es férfibajnokság A csoportjának újonca, a Soproni sÖrdögök csapata. Az együttes a középmezőnyben tanyázva várja az új esztendőt. Az új és újonc gárdától ez nem rossz eredmény. Újonc csapatként a cél nem változott: továbbra is az a legfontosabb, hogy biztosan bent maradjon a társaság. Tovább olvasom