Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Idény eleji forma

A mérkőzés előtt a junior EB-ezüstérmes csapat győri tagjait és az új játékost köszöntötte a klub nevében dr. Kőhegyi György elnökségi tag és Gellért Tamás, a szurkolói klub vezetője.
ETO: SIRINA – LOVÁSZ 7, Kindl 3, Görbicz 4, Jókai 2, Nitescu 2, Vérten 3. Cs.: Petróczi (kapus), MEHLMANN 7/3, Dokic 2, Köbli, Mörtel. Edző: Vura József.
PEAC: JUHÁSZ – Somlai, KÉVÉS 5/4, Tomasovics 1, Szűcs 3, JENPFI 4, Peringer 3. Cs.: Horváth O., Schmidt, Savanyú, Klász 2, Berta, SZÉKELY 4. Edző: Danyi Gábor.
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4. Kiállítások: 4, ill. 8 perc.
Jól kezdte a találkozót az újonc pécsiek ellen a Graboplast-ETO, hiszen negyedóra után nyolc góllal vezettek Mehlmannék (9–1). Talán azt érezhették ekkor az új mezben pompázó győri lányok, hogy megvan a mérkőzés, hiszen a folytatásban alaposan visszafogta lendületét a gárda.
Ennek köszönhetően a PEAC fokozatosan zárkózott fel, s a szünetben már csak két gól volt a hazaiak előnye. A vendéggárda vérszemet kapott, s egészen a 45. percig mindössze egy gól volt a különbség, sőt, a Pécs háromszor is az egyenlítő gólért támadhatott. Az újonc csapat tagjainak keze azonban mindannyiszor megremegett, míg Lovászék valamivel biztosabban lőtték be ziccereiket, s az eredményt tekintve simán győztek. Ugyanakkor a csapat összteljesítménye hagy kívánnivalót maga után. Aligha meglepő az a kijelentés, hogy a folytatásban ennél jóval több kell.
Vura József: – Idény eleji formában kézilabdáztunk. Negyedóra után, 9–1-nél több játékos is azt hitte, hogy sétagalopp lesz a mérkőzés.
Danyi Gábor: – Még szoknunk kell az élvonal légkörét. Volt viszont tartása a csapatnak, ami biztató a jövőt tekintve.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teremfoci: Magyarország–Hollandia 4:2

A magyar teremlabdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen legyőzte Hollandia együttesét… Tovább olvasom