Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 5°C | 13°C Még több cikk.

Idegenben jobban ment

Továbbjutott a Graboplast-ETO kettős győzelemmel, 71–53-as összesítéssel.
Továbbjutott a Graboplast-ETO kettős győzelemmel, 71–53-as összesítéssel. A szombati első meccsen szerzett nyolcgólos előny után elvileg a lényegi kérdés, azaz a továbbjutás eldőlt. Gyakorlatilag azonban két okból sem engedhette meg magának a lazítást a Graboplast-ETO.

Egyrészt az előző fordulóban a lengyel Lublin ellen erre majdnem ráfizettek a győriek – akkor az első meccsen elért 33–25-ös győzelem után a másnapi visszavágón a lengyel gárda győzött 28–23-ra –, másrészt pedig a közönség felé is volt tartozásuk a zöld-fehéreknek.

Nem titkolt célja volt ugyanis a győri gárdának, hogy a kettős győzelem mellett a nézőket is szórakoztatja. Nos, ez az első meccsen csak időnként sikerült a beteg Görbiczet nélkülöző Graboplast-ETO-nak, ráadásul nem volt jó ómen a szombati végeredmény sem: csakúgy, mint egy hónapja a Lublin ellen, most is 33–25 lett a vége. . .

A mostani visszavágón, melyen papíron a Graboplast-ETO volt idegenben, most sokkal jobban ment a játék a győrieknek. Az elején ugyan okozott néhány kemény percet Gogirláéknak a norvég Vag, mely a 10. perc elején két góllal vezetett (5–3). Az első meccsen igen gólerősen játszó Birkeland ugyan Dokic személyében külön őrzőt kapott, ám ezúttal a szombaton egy találatot sem jegyző átlövővel, Grimestaddal nem nagyon bírtak a győriek.

Szerencsére azért ahogy telt az idő, úgy vette át az irányítást és a vezetést a Graboplast-ETO. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy ezekben a percekben nagyon jól működött a védekezés, a norvégok nem nagyon tudtak eljutni lövőhelyzetig, ugyanakkor a győri együttes még emberhátrányból is eredményes tudott lenni.

A remeklő Bódi duplájával a félidő közepén már a „vendégeknél" volt az előny (9–5), azaz összetettben már több mint tíz gól volt a különbség. A négygólos ETO-vezetés a játékrész második felében állandósult, a norvégok csupán egy-egy szép figura végén elért gólnak örülhettek.

A Vag hozzáállása egyébként mindenképpen dicséretes volt, mert vesztett helyzetben sem adták fel, s olykor szemre is tetszetős akciókat vezettek. Szerencsére a győri csapat is egyre többször villantotta meg valós képességét, így a szombatinál egy sokkal jobb mérkőzést láthatott a közönség. Szünet után a helyzet nem sokban változott: a négy-öt gólos győri vezetés teljesen megszokottá vált.

Ami miatt azért bőven kijutott a bosszankodásból Róth Kálmán vezetőedzőnek, hogy a védekezés a második félidőben nem nagyon működött. Sok gólt kapott a győri gárda, amit csak részben ellensúlyozott a több lőtt gólt. Az utolsó negyedórára ráadásul a norvég csapat egy kicsit elfáradt, így a végére tízgólos lett a két csapat közti különbség.

Összességében a Graboplast-ETO egy közepes és egy valamivel jobb mérkőzésen valós tudását csak részben csillantotta meg, de így is magabiztosan jutott tovább az EHF-kupában, ahol már a legjobb nyolc csapat között van. Aurelia Bradeanu különösen a szombati mérkőzésen játszott kiválóan.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra képbe kerülhet Baumgartner

A grandprix.com Formula-1-gyel foglalkozó internetes újság Baumgartner újra képbe került? címmel… Tovább olvasom