Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Huszti és Stark a magyar csodáról

A magyar válogatott Németország elleni 2–0-ás diadalából két megyebeli játékos, Huszti Szabolcs és Stark Péter is kivette részét. Mindkettőnek nagy élményt jelentett a győzelem.

A soproni Huszti Szabolcs és a győri Stark Péter – akárcsak az egész magyar válogatott – remekül szerepelt a Németország elleni barátságos mérkőzésen.

A német média most már csodaként emlegeti a magyar diadalt, igaz, a mérkőzés előtt igencsak alulbecsülte Lothar Matthäus együttesét. Huszti Szabolcsot meglepte a német, valamint a magyar sajtó hozzáállása.
„ Óriási most az öröm a válogatott háza táján, azt hiszem, joggal lehet büszke az egész ország a magyar együttesre, hiszen remek játékkal fektettük két vállra az Európa-bajnokságra készülő német csapatot. Megleptek minket, játékosokat azok a mérkőzés előtt megjelent írások, miszerint a németek ellen csak statisztaszerephez juthat az innen-onnan összeszedett magyar B-válogatott. Azt hiszem, csattanós választ adtunk a bennünk kételkedőknek."

A fiatal labdarúgóval tavasszal nagyot fordult a világ. Úgy fest, a nemzeti csapatba is sikerült bejátszania magát.
„ Nagyszerű dolog felhúzni a nemzetiszínű mezt, játszani a magyar csapatban. Úgy gondolom, kevés ennél jobb érzés létezik a világon. Abszolút bizakodó vagyok a válogatott további eredményeit illetően."
Stark Péternek ami nem sikerült az ETO Bayern München elleni mérkőzésén, az most valóra vált. Egy labdarúgópályán szerepelhetett kedvencével, a német kapussal, Oliver Kahnnal. „A meccs előtti kézfogásnál ez a gondolat járt a fejemben. Szerettem volna a kilencven perc után mezt cserélni vele, de lefújás után nagyon gyorsan befutott az öltözőbe. Sajnálom, hogy nem sikerült, de legalább elmondhatom, hogy játszottam ellene, s ez a fontos."

A védőjátékos szerint egyébként teljesen megérdemelt volt a magyar gárda diadala.
„ Hatalmas önbizalommal és meglepően nyugodtan léptünk pályára a németek ellen. Ha az előzetes esélylatolgatásokat nézzük, tényleg csoda, hogy legyőztük őket, de úgy gondolom, kétség sem férhet a sikerünkhöz. Egyszerűen jól játszottunk, és annak ellenére, hogy ellenfelünkön nem érződött, hogy fél vállról venné a mérkőzést, valószínű – ahogy azt Oliver Kahn is nyilatkozta – egy tétmérkőzésen más eredmény született volna. Szorítottam, hogy Matthäus maradjon a kapitány. Ha valami, akkor ez óriási lökést adhat a magyar labdarúgásnak, hiszen személyében egy kiváló szakember áll a válogatottunk élén."

Kapcsolódó cikk:

Győzelemmel ünnepelte esküvőjét (2004-06-06) >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelemmel ünnepelte esküvőjét

Győzelemmel ünnepelte győri esküvőjét Rósa Dénes, a Győri ETO FC egykori, az FTC jelenlegi… Tovább olvasom